Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme

Várháborúk kora

Aki király akart lenni, de nem lett. Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf kísérlete a lengyel trón megszerzésére

Különös történetek Bádeni Lajos őrgróf életéből 2. rész

2016. február 27. - Várháborúkkora

A híres amerikai rendező, John Huston 1975-ben a Nobel-díjas angol író, Rudyard Kippling azonos című novellája alapján leforgatta az Aki király akart lenni című filmet. A történet szerint két kalandor elindul Kafiristánba, hogy az ott található kincseket magukkal vigyék. Egyikükről (Daniel Dravotról, akit a filmben Sean Connory alakított) a nyakában lévő szabadkőműves érem miatt a sikanderguli szent emberek meg vannak arról győződve, hogy ő a Sikander, azaz Nagy Sándor reinkarnációja és királyként üdvözlik. A történet szerint azonban Dannyt a törzsek harcosai kivégzik, amikor kiderül, hogy mégsem isteni ivadék, hanem hozzájuk hasonló ember. Bár nem ennyire tragikus, nem a távoli Afganisztán hegyei között, hanem Európában és majd két évszázaddal korábban zajlott Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf küzdelme a lengyel trónért, ám nekem mindig a kipplingi novella jut róla az eszembe. Minisorozatunk második részében tehát a híres "törökverő," a Magyar Királyság felszabadításában kiemelt szerepet játszott Türkenlouis  ezt a részét dolgozzuk fel.

III. Sobieski János 1696. június 17-én bekövetkezett halálával Lajos Vilmos esélyt látott a maga és családja számára az oly régóta várt rangemelkedésre, hiszen bár az elhunytnak voltak törvényes fiú utódjai, ám a lengyel koronát nem lehetett megörökölni, a rendek maguk választottak a nekik többet ígérő jelöltek közül. Kandidálására a jogalapot az adta, hogy ük nagyanyja, Cecília hercegnő a Rzeczpospolitában is uralkodó Wasa család sarja volt. Az őrgróf ráadásul ezt megelőzően kétszer is kísérletet tett arra, hogy a lengyel trónra üljön. Első alkalommal II. János Kázmér 1661-ben (1648-1661) bekövetkezett halála követően. Ekkor azonban a baden-badeni őrgrófi családból nem egyedül számított jelöltnek, mivel az alig hat esztendős Lajos Vilmos mellett atyja és Herman nagybátyja is sorompóba szállt a trónért. A lengyel rendek végül a Wiśniowicki családból származó Mihályt (1661-1674) választották királyukká. A lengyel trónért folytatott küzdelem emlékére verettette Ferdinánd Miksa őrgróf az 1660-as évek elején a már említett érmét is. Második alkalommal Mihály halálát követően próbált szerencsét Lajos Vilmos, ekkor azonban a slachta Sobieski Jánost választotta uralkodójává.

III. János király halálát követően jelöltek egész sora tűnt fel, akik mind a lengyel trónra pályáztak. A versailles-i udvar az egyik távoli rokon, Ferenc Lajos Conti hercegének (1664-1709) jelölését támogatta. Bécsben nem kötelezték el magukat egyetlen jelölt mellett, kivártak, mivel meg akarták tudni, hogy a tőlük segítséget kérők közül a slachta számára ki felel meg a leginkább. A versailles-i és bécsi udvar támogatottjain kívül tekintélyes önjelöltek is akadtak. Egyik közülük II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem volt, aki azonban a jóval tekintélyesebb spanyol örökség megszerzésének reménye miatt végül visszalépett a kandidálástól. A másik pedig XI. Ince pápa unokaöccse, Livio Odeschalchi, Ceri hercege (1652-1713) volt, aki követeit jól megtömött pénzeszsákokkal küldte el a Rzeczpospolitába, ám megválasztására kevés esélyt láttak a kortársak is, mivel politikailag súlytalannak tartották.

Mindezek mellett pedig ott volt Lajos Vilmos is. Míg az első két alkalommal a nemzeti királyjelölttel szemben kevés esélye lehetett az ifjú őrgrófnak, addig ezen a királyválasztáson már nem számított esélytelennek. A keresztény Európában híressé és ismertté tették nevét az Oszmán Birodalom fölött aratott győzelmei, amellyel a Szent Liga tagjaként a Rzeczpospolita is hadban állt Podóliában és Ukrajnában. Egy dolog hiányzott azonban kandidálásához: a pénz. Felesége hozománya ugyan biztosította számukra a rangjukhoz illő életet, ám a lengyel trón megszerzéséhez kevés volt. Így az őrgróf egy ideig habozott is, hogy jelöltesse-e magát, pedig már III. János király halála előtt egyes lengyel mágnások, mint lehetséges utódot emlegették és maga XIV. Lajos is Conti herceg legveszélyesebb kihívójának tartotta. Végül azonban Lajos Vilmost egy tekintélyes támogatóra lelt 1696 októberében III. Frigyes brandenburgi választófejedelem személyében, aki sem a császár, sem pedig a francia király kreatúráját nem szívesen látta volna a lengyel trónon.

A következő hetekben megindult a licit a lengyel mágnások megnyeréséért (valójában megvesztegették őket), amiben természetesen Lajos Vilmos igen rossz kártyákkal indult. Míg ugyanis a versailles-i udvar követe ajándékokkal halmozta el és milliókat ígért az uraknak, addig az őrgróf 1697 januárjában 200 000 tallért tudott felajánlani erre a célra felajánlani, ám ezt is csak úgy, hogy a választás után fizetné ki. Ráadásul a Rzeczpospolitába küldött követét, Pierre Antoni Gonzel grófot sem tekinthetjük jó választásnak erre a posztra. Nem tartott kellően intenzív kapcsolatot a különböző lengyel nemesi körökkel, miközben megbízójának túl optimista helyzetértékeléseket küldött.

Áprilisban még úgy tűnt egyébként mind a brandenburgi választófejedelem varsói követének, mind Lajos Vilmosnak, hogy reális esélye lehet a korona megszerzésére. Meg is duplázta ajánlatát és biztosítékul felajánlotta a hozománya elvesztésétől joggal rettegő felesége csehországi birtokait, valamint elzálogosította a főhadparancsnok-helyettesi jövedelmét is. Melchior de Polignac abbé, varsói francia követ (1661-1742) azonban ekkor olyan ajánlattal állt elő, amelyet nem lehetett túlszárnyalni: megválasztása esetén Conti herceg még a koronázás előtt visszafoglalja a stratégiai fontosságú kaminieczi erődöt az Oszmán Birodalomtól.

Ez az ígéret szétzúzta a brandenburgi választófejedelem és az őrgróf érdekszövetségét. Előbbi parancsot adott követének, hogy amennyiben Lajos Vilmos esélytelenné válna, akkor inkább III. János fiát vagy egy másik lengyel jelöltet támogasson. Az őrgróf pedig III. Frigyes helyett immáron a császár támogatását kereste, nem is teljesen esélytelenül. Sobieski halálát követően ugyanis már egy héttel I. Lipót jezsuita gyóntatója elkezdett Lajos Vilmos támogatása mellett kampányolni. Az őrgróf ekkor még nem volt abban biztos, hogy ringbe száll a lengyel trónért, így nemsokára a szerzetes is elveszítette érdeklődését az ügy iránt. Most már azonban Lajos Vilmos a brandenburgi választófejedelem jelöltjének számította bécsi udvar szemében, amit éreztettek is követével. Ugyanis mikor május 25-én a laxenburgi kastélyban tartott audiencián az uralkodó arra hivatkozott, hogy túl későn tudta meg az őrgróf szándékát, igaz megígérte, hogy még meggondolja, mit tehet. Ez azonban csak kibúvó volt I. Lipót részéről, hiszen a következő napon egyszerűen nem volt hajlandó fogadni a követet.

Míg követe próbálta a császárt, majd annak gyóntatóját megnyerni az őrgróf ügyének, feltűnt egy újabb jelölt: I. Frigyes Ágost szász választófejedelem. Az inkább testi erejéről és számtalan gáláns kalandjáról elhíresült ifjú Wettin megszerezte a császár támogatását, gazdag tartománya megfelelő pénzügyi fedezetet jelentett és atyjának hála önálló állandó hadsereggel is rendelkezett. Nem mellékesen pedig 1697 májusának végén az evangélikus felekezetről áttért a katolikusra: június 2-én vett részt élete első szentmiséjén.

Lajos Vilmosnak június elejére alig maradt reménye a trón megszerzésére: nem rendelkezett sem megfelelő támogatóval, sem a mágnások megvesztegetéséhez szükséges összeggel. A június 25-én és 26-án megtartott királyválasztó szejmen így az ő neve már fel sem merült. Támogatóik mind Conti herceget, mind pedig I. Frigyes Ágostot királlyá kiáltották ki. A kialakult patthelyzetet látva az őrgróf úgy vélte, hogy mint kompromisszumos jelölt lehet esélye céljai elérésére. Ez azonban hiú ábránd volt csak, semmi egyéb. Míg ugyanis Conti herceg és Lajos Vilmos az eseményektől távol várták a fejleményeket, addig a földrajzi közelséget kihasználva a szász választófejedelem egy 8000 fős sereg élén bevonult Krakkóba és szeptember 15-én királlyá koronáztatta magát. Ezzel pedig az őrgrófnak elszállt az utolsó reményei is arra, hogy a maga és családja rangját emelhesse: sem a választófejedelmi süveget, sem a lengyel trónt nem tudta megszerezni.

 

Bagi Zoltán Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://missiles.blog.hu/api/trackback/id/tr578424142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peppapapa 2016.04.16. 07:08:59

Szuper cikk, de Kipling csak egy "p".