Minisorozatunk első két részében Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf életének azon szakaszait emeltük ki, amelyek tragikusak, illetve sikertelenek voltak. Illendő tehát, hogy a híres „törökverő” hadvezér magánéletének egy olyan szegmensére is kitérjünk, amelyet sikeresnek tekinthetett ő is és az utókor is.
Ferdinánd Miksa őrgróf az 1657. november 22-i dátummal elkészített testamentumában nem csupán gyermeke jövendő neveltetésének főbb elemeit határozta meg, hanem már reménybeli házasságkötésének is szentelt egy bekezdést. Azt javasolta, hogy amikor az ifjú őrgróf eléri a házasodáshoz szükséges életkort, se ő maga, se más a frigy megkötésében ne siettesse. Alapos megfontolást igényel a döntés, magyarázta Lajos Vilmos édesapja, mivel ez mind politikailag, mind birtokok, és vagyon szerzés tekintetében jelentős előnyökkel járhat. Ezért fel is szólította fiát, hogy rangon alul ne házasodjon, és azzal is megfenyegette, hogyha mégis így tenne, úgy magára vonná megvetését és átkát. Ferdinánd Miksa szerint leendő menyének Lajos Vilmossal rangban egyenlőnek kellett lennie. Sőt egyenesen azt tanácsolta, hogy lehetőleg Ferdinánd Károly főhercegnek, Tirol grófjának (1628-1662) egyik leányát vezesse az oltár elé fia, mivel így a Habsburg család számára kevéssé fontos, ám az őrgrófság szempontjából stratégiai fontosságú Ortenaut megszerezheti hozományként a Zähringen-ház. Kikre is gondolt Ferdinánd Miksa? Az udvartartását Innsbruckban berendező Ferdinánd Károlynak az anyja unokahúgával, Medici Annával (1616-1676) kötött házasságából a testamentum megírása idején két leánygyermeke volt életben: az 1653-ban született Klaudia Felicia, és az 1656-ban világra jött Mária Magdolna. Utóbbi tizenhárom éves korában meghalt. Klaudia Feliciával az ifjú 1672 tavaszán találkozott, amikor Rómából Velence és Innsburck érintésével utazott Baden-Badenba. A tiroli tartomány fővárosában ekkor egy rövid időt el is töltött Lajos Vilmos, ám a remélt házasság elmaradt. A Habsburg-család tiroli ágának utolsó sarját ugyanis I. Lipót vette nőül a következő évben. Klaudia Felicia két leánygyermeknek adott életet, majd 1676-ban meghalt.
Ferdinánd Miksa 1657. évi testamentumában természetesen attól sem zárkózott el, hogy fia más tehetős és befolyásos uralkodó leányával házasodjon össze. Ezt a tervet később öccse, Herman is pártolta. Lajos Vilmossal együtt két cél lebegett a szeme előtt a bécsi hatalmi harcok során. Az, hogy Zähringen-család tekintélyének és rangjának emelése érdekében az ifjú minél sikeresebb katonai karriert fusson be, és minél előnyösebb házasságot kössön.
Az őrgróf azonban, ha nem is pontosan atyja tanácsát követve, nem siette el a megfelelő mennyasszony kiválasztását. Holott erre nagy szükség lett volna, hiszen a Zähringen-család ezen ágának a fennmaradása rajta múlott. Nagybátyja, Herman nem házasodott meg, míg unokatestvére, az ifjú Lipót Vilmos születésétől fogva néma és beteges volt, nem mellesleg pedig neki sem volt felesége. A helyzetet végül Gyula Ferenc szász-lauenburgi herceg (1666-1689) 1689. szeptember 30-án bekövetkezett halála mozdította el a holtpontról. Vele ugyanis kihalt a hercegi család férfiága, hiszen csak két leánygyermek maradt utána: Anna Mária Franciska (1672-1741) és Franciska Szibilla Auguszta (1675-1733). A herceg azonban jelentős vagyont hagyott hátra, hiszen nemcsak az Elba és Lübeck közötti területeket birtokolta, hanem a Cseh Királyságban is jelentős és gazdag birtokokkal rendelkezett, mint például Schlackenwerth kastélya és a hozzá tartozó uradalom. A szász választófejedelem azonnal bejelentette hivatalosan öröklési igényét, míg a lüneburg-cellei herceg egyszerűen megszállta a Szász-Lauenburgi Hercegséget. Maga Krisztián Ágost pfalz-sulzbachi herceg (1656-1708) pedig úgy gondolta, hogy veje ráhagyta két a 17 és 14 éves unokája a gyámságát, így a vagyon fölött, ha csak korlátozottan is, de ő rendelkezhet. Ebben azonban tévedett, hiszen Gyula Ferenc leányai sorsának egyengetését I. Lipótra bízta. A császár pedig úgy vélte, hogy katonai sikereiért cserébe (gondoljunk csak az azévi sikeres balkáni hadjáratra) ideje megjutalmaznia Lajos Vilmost, amire a legjobb alkalmat egy gazdag örökössel való összeházasításban látta. Az őrgróf azonban úgy tűnt még mindig nem akarta elkötelezni magát, pedig már 34 esztendős volt, és túl nagy financiális igényeket támasztott a leendő menyasszonnyal szemben. Csak nagybátyjának szenvedélyes levele győzte meg arról végül, hogy ne várjon tovább a bizonytalanra, és ne engedje kicsúszni kezei közül a szinte biztosat, hiszen a francia csapatok által feldúlt országa helyreállításához szükség lesz erre a pénzre.
Mire Lajos Vilmos elszánta magát a házasodásra a császári udvar is kész forgatókönyvvel állt elő a két leány további sorsát illetően, amibe fogcsikorgatva, de a pfalz-sulzbachi herceg is kénytelen volt beleegyezni. Eszerint Anna Mária Franciska kezét az őrgróf kapta volna, míg Franciska Szibilla Augusztát az uralkodó Jenő hercegnek szánta. A császár tervét azonban átírta. Az őrgróf január 10-én érkezett meg Augsburgból Prága érintésével a schlackenwerthi kastélyba, ahol a két leány és Krisztián Ágost fogadta. Néhány nap után kiderült herceg számára, hogy a császári-királyi hadak hős parancsnoka nem az idősebbik, hanem az alig 15 esztendős kisebbik unokájához vonzódik. Bár a kor uralkodói házasságaiban az érzelmek helyett a politikai és financiális célok játszottak döntő szerepet, ám az őrgróf mégis a szívére hallgatott. Négy nappal a megérkezése után pedig, 1690. január 14-én Lajos Vilmos el is jegyezte Franciska Szibilla Augusztát, amire a császári udvar is beleegyezését adta. Történt mindez annak ellenére, hogy az eredeti terv megvalósulását szívesebben látta volna a császár. Anna Mária Franciska mellőzésén egyébként annyira megharagudott, hogy kikosarazta baden-badeni őrgróf helyére férjjelöltként előlépett Jenő herceget, mondván nem rendelkezik önálló állammal.
Az eljegyzést követően a két család megbízottjai között megindultak a tárgyalások. Gyors megállapodás született az esküvő helyéről és idejéről, ám a vagyon- és jegyajándék kérdésében már vita alakult ki a felek között. Hogy a házasságkötés elöl elháruljon minden akadály, az őrgróf tárgyalói végül engedtek.
A megegyezés tehát megszületett, ám így is volt két dolog, ami veszélybe sodorta az esküvő megrendezését. Egyrészt a köszvény első alkalommal támadta meg az őrgrófot, aki csak a ceremónia előtt három nappal kezdett jobban lenni, igaz lábait még később is nehezen mozgatta. Így az esküvőt követő ünnepségen is csak keveset táncolt. Másrészt a vőlegény által megrendelt párizsi ruha nem érkezett meg időben, így félő volt, hogy a mennyasszony nem tud illőmódon megjelenni a szertartáson. Végül azonban ennek orvoslására is találtak megoldást. Az 1690. március 27-én a raudnitzi kastély kápolnájában megtartott ceremónián ugyanis a szemtanuk beszámolója szerint az alkalom fényének megfelelő ruházatban és ékszerekkel gazdagon ékítve jelent meg. A szertartáson és az azt követő ünnepségeken (a labdaházban még egy komédiát is előadtak) nagy vendégsereg volt jelen, ám egyvalaki hiányzott a színes forgatagból: Kristóf Ágost. A nagyapa ugyanis abban reménykedett, hogy az ünnepségek alkalmával a császár kinevezi őt unokája pénzügyi képviselőjévé, ám mivel erre először I. Lipót nem mutatott hajlandóságot, ezért a herceg betegségre hivatkozva lemondta a részvételét az esküvőn.
A szertartást és az ünnepségeket követően az ifjú pár csak néhány napig maradhatott együtt. Lajos Vilmos visszatért Bécsbe, ahol újabb katonai megbízatás várt rá, míg Franciska Szibilla Auguszta a schlackenwerthi kastélyába utazott, mivel a múlt évben elpusztított és hadszíntérré vált Baden-Badenbe nem mehetett: a Neues Schlosst a francia katonák felgyújtották, így teljesen lakhatatlanná vált. Házasságuk első évében a fiatal feleség csak néhány napra láthatta férjét, mivel vagy Bécsben tárgyalt vagy az Oszmán Birodalom katonaságával viaskodott a magyarországi hadszíntéren. Ezért is Franciska Szibilla Augusztára hárult a csehországi uradalmak igazgatásának roppant nehéz és nagy körültekintést igénylő feladata. Mindezek ellenére a nálánál majd húsz esztendővel idősebb Lajos Vilmost nemcsak tisztelte, hanem szerette is. Kérésére férje folyamatosan beszámolt a tábor történéseiről és a hadjárat állásáról, a különböző katonai akciókról. A szalánkeméni csatát követően a pár azt remélte, hogy néhány hónapot együtt tölthetnek, mindenek előtt pedig a karácsonyt közösen ünnepelhetik meg. Lajos Vilmost azonban Bécsbe rendelték.
A karácsonyi ünnepeket követően azonban nagy csapás érte a házaspárt, ugyanis 1691. december 28-án leégett a schlackenwerthi kastély legrégebbi épületrésze. Az állandó távollét megszüntetése, valamint e csapás miatt is 1692 telén úgy döntöttek, hogy Franciska Szibilla Auguszta vegyen részt a bécsi udvari életben, legalább míg Lajos Vilmos a magyarországi hadszíntéren hadakozik. Az ifjú, alig 16 esztendős feleség 1692 februárjában ért Bécsbe, ám nem érezte jól magát itt. Ezért júliusban férjével közösen Győrbe utaztak, és míg Lajos Vilmos újra átvette a főparancsnokságot a magyarországi csapatok felett Pétervárad környékén, addig felesége a magyar városban maradt. Az eseménytelen hadjárat után a házaspár ismét együtt Bécsbe utazott, majd alig egy hónap elteltével újra Franciska Szibilla Auguszta csehországi birtokaira.
Itt sem maradtok azonban sokáig, hiszen 1693 januárjában Lajos Vilmost a Frank és Sváb Birodalmi Kerület képviselői felkérték, hogy csapataik fölött a felső-rajnai hadszíntéren parancsnokoljon. Az őrgróf ezt el is vállalta, így találni kellett egy a Rajnához közel fekvő helyet, ahol a hadműveletek közötti időt feleségével töltheti. Természetesen a baden-badeni Neues Schloss szóba sem jöhetett, hiszen még mindig lakhatatlan volt. A választás végül is a Habsburg-család birtokában lévő, késő reneszánsz stílusban épített günzburgi kastélyra esett, hiszen a Sváb Birodalmi Kerület területén feküdt, közel a hadszíntérhez. A kastély Schlacktenwerth mellett a család második otthonává vált. A spanyol örökösödési háború idején Günzburgból Aschaffenburgba helyeztette át Franciska Szibilla Auguszta a rezidenciáját, hogy minél közelebb lehessen beteg férjéhez. 1705-ben majd már innen költözött át a család a rastatti kastély már elkészült szárnyába.
Azt is meg kell említeni, hogy Franciska Szibilla Auguszta attól sem rettent vissza, hogy szeretet férjét elkísérje a hadjáratba. 1693-ban a 18 esztendős feleség ugyanis folyamatosan Lajos Vilmos közelében tartózkodott, kitéve magát nem egyszer életveszélynek is. Bátor viselkedésével Jenő herceg tiszteletét is kivívta, aminek egy, az őrgrófhoz írott levelében hangot is adott: „Nagyon bátor, hogy nem fél a fegyverek zajától.”
Bagi Zoltán Péter
