Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme

Várháborúk kora

Nagyot szólt a petárda, pedig nem is szilveszter volt

Győr 1598. évi visszafoglalása

2016. március 12. - Várháborúkkora

germanbattlemapottomanwars1598_1602.jpg

Győr vára

A petárdát manapság, mint pirotechnikai eszközt ismerjük, amely jellegzetes hang és fényhatása hozzájárul szilveszterkor vagy egy-egy futballmeccs idején a hangulat fokozásához, az ártó szellemek vagy a másik csapat szurkolótáborának riogatásához. A tizenöt éves háború idején azonban petárdának egy speciális fegyvert neveztek, amely Németalföldről került a magyarországi hadszíntérre. Karl von Mansfeld már 1595-ben alkalmazni akarta Esztergom ostrománál, ám az állandó zuhogó eső ebben megakadályozta. Első bevetésére 1597. május 22-én éjszaka került sor, amikor az Adolf von Schwarzenberg és a Pálffy Miklós vezette hadak e fegyver segítségével foglalták el a kis, ám stratégiai szempontból fontos várat. A következő évnek a tavaszán azonban egy még jelentősebb hadműveletben alkalmazták.

1597-ban a Bécs védelme szempontjából nagy fontosságú Győrt nem sikerült a keresztény seregnek ostrommal visszahódítaniuk az Oszmán Birodalomtól. Erre azonban 1598 januárjában újabb terv született. Eszerint az egykor Bécset védő erődvárost, hasonlóan a Tata elleni 1597. május 22-i támadáshoz egy petárdás rajtaütéssel kellene megszállni. Az ötlet állítólag Giorgio Bastától származott, aki ezt megbeszélte Schwarzenberggel, aki ki is dolgozott tervezetet. Eszerint ő Pálffyval együtt az alájuk rendelt téli szálláson lévő mezei hadakkal és a végvidéki katonasággal támadná meg Győrt. A kettejük által 1598 januárjában a prágai tanácskozáson beterjesztett javaslatot II. Rudolf német-római császár és magyar király elfogadta és rendelkezést tett arra vonatkozóan, hogy a bécsi hadszertárból jelentős számú hadianyagot, mint például összeszerelhető hajóhídelemeket, ostromlétrákat, kisebb mozsarakat és petárdákat készítsenek elő az akcióhoz. Mindezeket március 20-án Hans Albrecht von Sprinzenstein, a hadszertár vezetője hajókra rakatta, és Komáromba küldte.

Schwarzenberg nem csupán a megfelelő hadszerekről gondoskodott, hanem Pálffyval együtt gondos felderítést hajtatott végre. Pontos ismereteket szereztek a bástyák, a várfal, a kapuk, utak és átjárók állapotáról és védelméről, valamint arról, hogy a győri oszmán őrség élelmiszer szállítmányt vár Budáról. Miután pedig a korai tavasz áradás levonult és járhatóvá váltak az utak Schwarzenberg Komáromhoz rendelte Pálffy Esztergomban lévő végvidéki katonaságát, és egyesítette a környék falvaiban téli szállásra rendelt vallon és német lovassággal és gyalogsággal. Március 26-án a Bécsből küldött hajóhíd elemeket összeszerelték, így a következő nap délutánján a hozzávetőlegesen 4 vagy 5000 fős sereg két petárdával és ostromlétrákkal átkelt a Dunán és megindult Győr irányába. A keresztény katonaság előnyomulásának leplezésére mind Győr, mind pedig Tata irányába portyázókat küldtek ki. Aznap estig a legnagyobb csendben és elővigyázatossággal menetelve Bana tájékára érkeztek, ahol néhány órát pihentek. Március 28-án pedig a Vének faluval szemben a Kis-Duna mentén elterülő cserjésekig nyomultak előre, ahol szintén csendben várakoztak. Itt Schwarzenberg összehívta a gyalogság és lovasság fő tisztjeit, és beavatta őket a készülő támadás terveibe. Ezt követően a sereg immáron hadrendben indult el délután 5 órakor, és hajnali 2 órakor érkezett meg a vár közelébe.

A kémszemlék alapján tudták, hogy az őrség a fehérvári kapu előtti hidat a várárok ellen partján csak farács-ajtóval szokta bezárni. Ráadásul a felvonó hidat is, főként ha, mint akkor is, Buda felől utánpótlást vártak, gyakran szintén leeresztve hagyták. Az erődváros közelébe érve az időjárás is támadóknak kedvezett, hiszen a felhők és a Duna felett gomolygó köd eltakarták a Holdat, így az őrök nem vették észre őket. Ezt kihasználva Joan de Vabacourt mellé beosztott öt huszár a Fehérvári-kapu előtti farácshoz érkezett. Az őrök a kilétüket tudakolták, mire ők azt felelték, hogy a Budáról várt élelemszállítmány két szekere érkezett meg a falak alá. Mivel attól tartanak, hogy üldözőik megtámadják őket, így kérik bebocsátásukat a várba. A beszélgetés közben a kisebbik petárdát a várárok ellenlejtőjén lévő rácsos kapura akarták felfogatni, ám erre nem volt szükség, mivel egyszerű rázásra kinyílt, míg a felvonóhidat leeresztve találták. Késedelem nélkül a kapu jobb oldalára felszerelték a petárdát, amelyet az őrség csak az utolsó pillanatban vett észre, lőni kezdtek és három vallont le is lőttek. Ekkor már azonban Vabacourt meggyújtotta a kanócot és a petárda felrobbantotta. Ekkor a haditerv értelmében katonái benyomultak a kapu alá lekaszabolva őrségét. A nyomukban törtek előre a Joan de Oberbroeck Obrist-leutnant vezette, két-két zászlónyi vallon és francia gyalogos, valamint Eörsi Péter esztergomi vicekapitány hajdúi, majd Miguel de Lopez, Germanico Strassoldo, Jean Pouilly de Hugne és Carlo Verlein spanyol, vallon és francia lovaskompániái. A robbanás hangjára a szálásain alvó várőrség felriadt, és fegyvert ragadva megkísérelte az ellenállást: nagyobb csapatokba összeverődve nagy elszántsággal rohantak a támadókra. A főtéren és a környező utcákban dúlt az ádáz harc és mészárlás, mely majd öt óra hosszán keresztül tartott. Ali pasa, a vár parancsnoka 300 katonájával a Jaksics-bástya közelében hősiesen ellenállt, sőt a várba benyomult keresztény gyalogosokat és lovasokat egy rövid ideig sikerült a Fehérvári-kapuig visszavetni. Állítólag Thököly Sebestyén ekkor azt javasolta Schwarzenbergnek, hogy üzenjen Pálffynak, aki katonáival, mint tartalék, a váron kívül maradt, hogy ezer huszárjával és német lovasaival avatkozzon ő is a küzdelembe, nyomuljon be gyalogosan a várba. A huszárok azonban vonakodtak teljesíteni a parancsot, ezért maga Pálffy is lóról szállt, hogy példát mutasson. Katonái pedig követték vezérüket és a várban harcoló bajtársaik segítségére siettek. Rohamuk döntőnek bizonyult, hiszen megtörte a várőrség további ellenállását. A megmaradtak az északnyugati és északkeleti bástyák felé szorultak vissza. Különösen ez utóbbin, a Jaksics-bástyán az őrség megmaradt 300 tagja védekezett kétségbeesetten, de a huszárok, a spanyolok, a vallonok és a németek rohama végül félresöpörte őket is. Istvánffy Miklós történeti munkája a következőképpen örökítette meg a véres eseményeket: „az alajbég, a szpáhiják és timáriótok előttökjárója, sokakkal az lovasok és janicsárok rendin valók közül, levágattatván, elvésze, s ugyanott a mieinkben sokan elesének.” A jelentős veszteségeket azonban nem csupán a közelharc okozta, hiszen az ebben a védműben őrzött lőport néhány janicsár a küzdelem kilátástalanná válása után felrobbantotta. Mint ahogyan már említettem ekkor állítólag de Lopez 50 lovasa is életét veszítette. Legtovább a belső várba húzódott Omár aga tartotta magát katonáival makacs elszántsággal. A reménytelen ellenállással végül akkor hagyott fel, mikor a keresztények a közeli bástyákról néhány ágyúval lőni kezdték őket.

hdkdk.jpg

Mire március 29-én megvirradt, az erődváros a támadók kezére került. Az őrség tagjai közül mintegy 1400-1700 katona esett el és 300, illetve 500 főre becsülték a foglyok számát. Állítólag a védők közül alig 4-5-nek sikerült Budára menekülnie. A császári-királyi had veszteségeit a sebesültekkel együtt 4-700 főre becsülték. A keresztények a bástyákon és a hadszertárban 188 különféle nagyságú ágyút és mozsárágyút, 2 darab kerekeken szállítható, vascsövű orgonaágyút, nagy mennyiségű lőszert, lőport, salétromot és fegyverzetet, valamint 700 lovat, továbbá arany- és ezüstpénzeket, ékszereket, drága prémeket és nagy mennyiségű élelmiszert zsákmányoltak. A győzelem jutalma azonban felélesztette egyesek kapzsiságát is. De Lopezt olyan tett elkövetésére indította, amelyet még Istvánffy is megörökített művében. A támadás után ugyanis ”egy francia vitézlő társát, ki a nyereségben nem megvetendű terhű aranyat talált vala, titkon megöletettvén, lóganajban elrejtette vala, hogy az aranyat magának kaparíntaná.” Az ügy gyorsan napvilágra került, és az Udvari Haditanács 1598. május 9-én azt az utasítást adta Schwarzenbergnek, hogy adjon tájékoztatást a spanyol kapitány őrizetbe vételéről, amit a Feldmarschall hat nappal később meg is tett. Május 23-án pedig már azt a parancsot kapta a haditanácsosoktól, hogy pártatlan bíróságot állítson össze és az ítéletet lezárva adja át. A már többször idézett Istvánffy az ezek után történteket a következőképpen örökítette meg: ”Jóllehet azért tudja vala, hogy az a férfi jó vitézember, s annak vitézségével az váras [ti. Győr] megvételébe élt volna, mindazonáltal annakutána megtudván az dolgot, s bizonyos jelek által az megbizonyosodván, törvényt láttatván reá s megvallatván, az piacon fejvétellel megbünteté.”

Győr visszafoglalásával megszűnt a Bécset és Alsó-Ausztriát fenyegető közvetlen veszély. A hatalmas diadal híre gyorsan eljutott Bécsbe, Prágába, majd az egész keresztény Európába. Természetesen a jutalmak sem maradtak el. A prágai udvarba a hírt megvivő Vabacourt pénzjutalomban részesült. Schwarzenberget az uralkodó kinevezte az újonnan szerveződő győri végvidéki főkapitányság vezetőjének, majd a következő évben lovaggá ütötte és birodalmi grófi címre emelte az uralkodó. Emellett nagy összegű jutalmat és birtokokat is kapott. Pálffy ezzel szemben csak az alsó-ausztriai rendek által készíttetett serleget volt hajlandó elfogadni.

Bagi Zoltán Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://missiles.blog.hu/api/trackback/id/tr118470280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2016.03.12. 21:28:25

Minek kellett a petárda, ha egyszer nyitva volt a kapu? Amúgy Győrt senkinek se sikerült megtartani. Vagy ötször került oda-vissza.

Titus Pullo Urbino 2016.03.13. 05:49:39

Remek írás, gratula a szerzőnek. Erről már olvastam máshol is, mégis izgalmas volt a cikk. Úgy emlékszem, hogy a békeszerződésekben a felek gyakran megállapodtak a petárda használatának tilalmáról, annyira alattomos fegyvernek tartották. Aztán mégis robbantottak vele, igaz, hogy a törökkel kötött békék igen törékenyek voltak.

Kelly és a szexi dög 2016.03.13. 08:03:57

Jó téma, remélem kikerül az Indexre a többi vár is!

hegyifarkas2 2016.03.13. 09:23:24

A SCHWARZENBERGEK CSALÁDI CÍMERÉBEN A GYŐRI CSATA ÓTA VAN A LEVÁGOTT TÖRÖK FEJET CSIPEGETŐ HOLLÓ.

nemcsakpraga.blogspot.hu/2013/01/a-cseh-tortenelem-hires-csaladjai-i.html

lezlidzsi84 2016.03.13. 14:08:19

@David Bowman: Ezután már nem került török kézbe, pedig még elég sokáig mászkáltak erre a törökök.

David Bowman 2016.03.13. 15:05:20

@lezlidzsi84: 168Xben nem került török kézre?

lezlidzsi84 2016.03.13. 15:56:25

@David Bowman: Nem, 1683-ban csak az erődön kívüli részeket égették fel, illetve a romok közé befészkelték magukat Thökölyék, de a város erődítéseken belül levő, nagyobb részét (kb. a mai Belvárost) még csak meg sem próbálták megostromolni. Győr 1683-as bevétele mostanában a neten terjedő egyre közkeletűbb tévedés, vsz. azon alapszik, hogy a törökök hivatalosan Thökölynek adták a várat és környékét. Csak épp a vár és a város java nem volt az övék :)

lezlidzsi84 2016.03.13. 16:13:59

Jó írás :) Egyébként volt még egy nagy durranás a városban: a Buda visszavételére készülő Tüzes Gábor barát győri laboratóriumában "kisebb baleset" történt és elszállt illetve leégett a város egy része.