A 2. világháború folyamán keletkezett és elterjedt a Blitzkrieg vagy villámháború kifejezés azt jelentette, hogy a gyorsan mozgó páncélozott szárazföldi csapatok szorosan együttműködve a légierő és esetleg a haditengerészet egységeivel gyors és váratlan támadással bekerítik és megsemmisítik az ellenséges hadsereget. Természetesen egy-egy modern fogalom visszavetítése évszázadokkal korábbi eseményekre mindig magában hordozza a félreértés, illetve a félremagyarázás esélyét, ám mégis úgy gondolom, hogy jelen esetben talán nem erőltetett. A Habsburg Monarchia hadserege 1598 júliusának a végén és augusztusának az elején végrehajtott hadjáratában a tizenöt éves háború (1591-1606) idején egyik legnagyobb és legfényesebb győzelmét aratta. Győr visszafoglalásával (1598. március 28-29.) ugyanis egyrészt sikerült Bécs védelmét újra garantálni, újjá szervezni. Másrészt lehetőség nyílt egy Buda elleni támadásra is. A Duna-völgye és a hódoltság fővára az Udvari Haditanács szemében abszolút stratégiai primátussal bírt, hiszen utóbbi elfoglalásában látták a háború sikeres befejezésének zálogát. Adolf von Schwarzenberg ennek megfelelően 1598 nyarán a már Komáromban összegyűlt csapatok felhasználásával azt tervezte, hogy egyszerre veszi újra birtokba a Győr előterében lévő várakat, amelyeket még 1594-ben foglaltak el az oszmán csapatok, és ezzel egy időben újabb rést üt a Budát védelmező várgyűrű nyugati felén. Hadjárata kevesebb, mint két hét, azaz a korban nagyon rövid idő leforgása alatt – talán az ő számára is – meglepően nagy sikerrel zárult, hiszen ez idő alatt összesen hét erősséget foglaltak el csapatai, igaz Székesfehérvár ostromára végül nem került sor. A haditett értékéből mit sem von le, hogy az oszmán fősereg ekkor még nem tartózkodott a magyarországi hadszíntéren, míg a budai beglerbég pedig meg sem próbálta feltartóztatni a keresztény hadat. Erejét – valószínűleg – nem érezte elegendőnek arra, hogy szembeszálljon velük. Nézzük meg azonban, hogy is zajlottak le az események.

Adolf von Schwarzenberg

Schwarzenberg vezetése alatt a négy német gyalogezredből, az összesen 10 zászlónyi vallon-francia-lotaringiai gyalogságból, 1000 német lovas lövészből, 700 vallon-francia-lotaringiai lovasból (kürasszír és lovas lövész) és 1400 magyar huszárból, valamint a 14 különböző lövegből álló had július 30-án indult el Komáromból. A katonák átkeltek a hajóhídon a Duna jobb partjára és Tata vidékére érkeztek. A következő napon délután 5 órakor a 230 fős őrség által védett vár alá érkeztek és ott letáboroztak. Mivel a vonulás ideje alatt nagy volt hőség és vizet sem találtak út közben, a zsoldosok közül sokan a súlyos és vastag páncélzat, ruházat, valamint a nehéz felszerelés miatt meghaltak. Mihelyt felverték a tábort még aznap este néhány sáncásó elkezdte az árkok ásását. Eközben Schwarzenberg és kísérete megszemlélte Tata védműveit. Egy előre kijelölt helyre 33 sánckosarat állíttattak fel és hozzáláttak egy ál tüzérségi állás kiépítéséhez, hogy a védők ágyúikat oda irányítsák. Az éjszaka folyamán azonban Schwarzenberg a sánckosarakat onnan újra elvitette. Majd egy alkalmas és megfelelő helyen kiépíttetett egy újabb ütegállást, amelybe 10 löveget vontattak be. Augusztus 1-én napfelkeltekor ezekkel elkezdték a falak töretését, amelyet megállás nélkül este 6 óráig folytattak, így a tatai őrségnek nem volt ideje helyreállítani a rombolást. Amikor a rés rohamra alkalmassá vált az egyik német ezred katonái rohamra indultak parancsnokuk vezetésével. Az első kísérletük azonban kudarcba fulladt, igaz a rohamozók csak kis veszteségeket szenvedtek. A védők közül azonban többen elestek, mivel sikerült az ostromlóknak egy ágyút a réshez vontatniuk és onnan folyamatosan tűz alatt tartaniuk őket. A kirendelt katonaság ekkor újra rohamra indult és az ütegen keresztül előrenyomultak. Ez a támadás már sikerrel járt. A katonák betörtek a várba és mindenkit, akit ott találtak lemészároltak. A bég és még néhányan a védők közül megpróbáltak a bástyán leereszkedve elmenekülni, de lelőtték őket. Száztizennyolcan beszorultak egy toronyba az őrség tagjaiból, ám egy kivételével mindet lekaszabolták. Ezzel szemben az ostrom során 40-80 keresztény katona esett el. A várban az ostromlók negyven kis és nagy ágyút találtak, amelyek közül néhányat még I. Ferdinánd és II. Miksa öntetett. Ezekhez azonban 12 mázsánál több lőpor nem állt rendelkezésükre. Schwarzenberg a hadmérnököknek megparancsolta, hogy a szétlőtt falakat állíttassák helyre és a várárkot tisztíttassák ki. Schwarzenberg Tatára 100 huszárt, 200 hajdút és az éppen a táborba érkezett 1500 gyalogságból 60 katonát, valamint néhány, a lövegek töltésével és irányzásával foglalkozó tüzért rendeltek. Emellett a várat ellátták megfelelő mennyiségű munícióval és élelmiszerrel.

Gesztes vára napjainkban

A sereg egy napot pihent Tata falai alatt, majd augusztus 3-án még napfelkelte előtt elindult Gesztes irányába. Schwarzenberg pedig néhány huszárt előre is küldött, hogy híreket szerezzenek. A vár őrsége, amely összesen három főből állt, azonban amikor meglátta a magyar katonákat, elmenekült az erdőbe, de előtte megpróbálták felrobbantani az ott felhalmozott puskaport. A falak azonban kisebb sérülésekkel átvészelték a detonációt. Az 1598. évi hadjáratról készített jelentés összeállítója szerint a vár megfelelő őrséggel legalább egy napig képes lett volna ellenállni. Gesztesen a keresztények 7 nagy és ugyanennyi fém ágyút, valamint 28 szakállas és 18 hosszú csövű puskát találtak, megfelelő mennyiségű lőporral. Schwarzenberg a várban 75 hajdút hagyott őrségként.

A következő napon (augusztus 4-én) újra megindultak a keresztény csapatok és az éjszakát egy erdőben töltötték. Augusztus 5-én a sereg megérkezett a Székesfehérvár közelében egy magas hegyen épült Csókakő várához, ám a nagy hőség miatt aznap már nem akartak támadni, hanem az erősségtől távolabb egy kút közelében táboroztak le. A következő nap hajnalán azonban Schwarzenberg hajdúkat és vallon lovasokat felderítésre vagy rajtaütésre küldte. Az őrség tagjai azonban úgy megijedt ettől a katonaságtól, hogy a rájuk bízott várat felgyújtották és – hasonlóan gesztesi bajtársaikhoz – elmenekültek. Schwarzenberg Csókakő további védelmére 100 hajdút rendelt, akik azonban később, mikor már nem akartak tovább szolgálni, elhagyták a várat és felrobbantották.

A hadjárat parancsnoka augusztus 6-án a csókakői táborból azt jelentette a császárnak, hogy seregét Veszprém, majd Palota ellen fordítja, mivel hírek érkeztek mindkét helyről hozzá, hogy az ottani őrség feleségeit, gyerekeit és vagyonát próbálja menekíteni. Schwarzenberg tehát a következő napon elindult az utóbbi vár irányába. Ezt megelőzően azonban 500 hajdút és 200 huszárt küldött a sárréti mocsárvilágon átvezető utak biztosítására, hogy a székesfehérvári oszmán katonaság ne lephesse meg a Székesfehérvár és Palota között félúton táborozó seregét.

Palota vár a 17. században

A keresztény sereg augusztus 8-án érkezett meg Palota alá, amelynek bár őrsége kicsiny volt (állítólag alig volt több 40 főnél) mégis ellenállásra készült. Még néhány lövést is leadtak, hogy így tartsák távol Schwarzenberg katonáit. A keresztények azonban még azon a napon felvonultatták a tüzérségükét és lövetni kezdték az erősséget 9 löveggel. A védők hamarosan három katonát kiküldtek, akik megállapodtak Palota feladásáról. Ennek értelmében a várnagy (dizdár – Burggraf) átadta az erősség kulcsát, az őrség pedig megtarthatta oldalfegyvereit és ruháit. A kivonulókat a keresztény lovasság Székesfehérvárra kísérte. Még a tárgyalások alatt Schwarzenberg három tisztjét túszként beküldte a várba, hogy írják össze az ott található tüzérséget és muníciót. Jelentésük szerint összesen 14 ágyú állt a védők rendelkezésére és néhány szakállas puska. Mindezek használatához pedig egy boltozat alatt 20 mázsa lőport is találtak. Az 1598. évi hadjáratról készített jelentés összeállítója szerint a várat az 1593. évi ostrom után rendesen helyreállították, így ha módszeres várvívásra lett volna szükség, akkor néhány napig képes lett volna ellenállni, és feltételezhetően sok keresztény katona vesztette volna életét a falai alatt. Schwarzenberg itt őrségként az egyik német gyalogezredből 100 gyalogost, valamint 100 pápai hajdút és 40 huszárt hagyott.

Veszprém vára

A keresztény sereg tehát folytatta hadműveletét és Veszprém ellen fordult. Megakadályozandó, hogy a várba erősítést, hadianyagot vagy élelmet juttassanak be, huszárokat és hajdúkat rendelt ki az utak ellenőrzésére. A portyázók még aznap éjjel rajtaütöttek a Veszprémből menekülő nőkön és gyerekeken, és valamennyijüket elfogták, majd másnap a keresztény táborba hurcolták. Schwarzenberg augusztus 9-én hajnalban meg is indította seregét, ám hamarosan huszárok érkeztek azzal a hírrel, hogy az őrség elmenekült a várból. Ők is fel akarták robbantani a rájuk bízott erősséget, azonban egy hódoltsági jobbágy ezt élete kockáztatásával megakadályozta, amikor a gyújtózsinórt eltávolította. A várban az elmenekült őrség 14 ágyút és 10 mázsa lőport hagyott hátra. Schwarzenberg Maróthy Mihály parancsnoksága alatt 150 pápai huszárt és ugyanannyi hajdút rendelt a véghely őrségéül.

A Schwarzenberg ekkor huszárjait Vázsony és Tihany ellen rendelte. Előbbit őrsége üresen hagyta, míg utóbbiban még a védők egy része benne volt és megpróbálták lerombolni a falakat. A huszárok azonban rajtuk ütöttek és a tihanyi őrség egy részét levágták, a többit pedig elfogták. Ezeket a várakat ezt követően szintén ellátták katonasággal, ám ezek létszámát egyelőre homály fedi.

Schwarzenberg a kémjelentések és a foglyok kikérdezése után úgy vélte, hogy Székesfehérvárt is néhány nap múlva be lehetne venni. Erre azonban már nem kerülhetett sor hiába érkezett meg augusztus 10-én a táborba Nádasdy Ferenc kerületi főkapitány 500 huszárral és 250 darabonttal, hiszen a hadjárat további folytatásához hiányzott az élelmiszer, a hadianyag, valamint a tüzérség szállításához szükséges lovak. Mindezeket belátva augusztus 12-én a Schwarzenberg seregével elindult Veszprémből és Pápa felé vette az útját. Ezzel be is fejeződött a Habsburg Monarchia hadseregének minden kétséget kizáróan leggyorsabb és egyik legsikeresebb hadművelete. A keresztény sereg 10 nap leforgása alatt elfoglalt hét várat, megtett mintegy 120-140 kilométert. Mindezt úgy, hogy két nap pihenőt a nagy hőség miatt be is kellett iktatnia Schwarzenbergnek.

Bagi Zoltán Péter

Österreichisches Staatsarchiv Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hungarica Allgemeine Akten Fasc. 132.

Österreichisches Staatsarchiv Haus-, Hof- und Staatsarchiv Staatsabteilung Türkei I. 1598. augusztus 2.

Österreichisches Staatsarchiv Kriegsarchiv Alte Feldakten 1598-8-2, 1598-8-5. ; 1598-8-ad7., 1598-8-ad8

Ortelius, Hyeronimus Augustinus: Chronologia oder Historische Beschreibung aller Kriegsempörungen und Belagerungen in Ungarn auch in Siebenburgen von 1395. Nürnberg, 1602. Reprint: Győr, 2002.

Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája. Tállyai Pál XVII. századi fordításában. Budapest, 2009.

Tóth Sándor László: A mezőkeresztesi csata és a tizenöt éves háború. Szeged, 2000.