Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme

Várháborúk kora

Árulásnak számított-e, hogy Kerecsényi László feladta Gyula várát 1566-ban?

2016. szeptember 02. - Várháborúkkora

cultiris_13253_web_1.jpg

Szeptember 2-án lesz a 450. éves évfordulója annak, hogy Kerecsényi László 63 napi ostrom után átadta Petrev pasának a gondjaira és védelmére bízott Gyulát. Annak ellenére, hogy személye ezek után akár a magyar hősök panteonjában is helyet kaphatna vagy kaphatott volna, tettét, illetve tetteit mind a kortársak, az egykorú történetírók, mind a későbbi évszázadok történészei különböző, egymástól homlok egyenes módon ítélték meg. Miksa német-római császár és magyar király 1566. szeptember 21-én a győri táborból Ágost szász választófejedelemnek azt írta, hogy „az elmúlt napokban a mi megerősített helyünket, Gyulát reménységünkön kívül az ottani volt Obersternek az elcsüggedt kishitűsége által a török kezébe jutott, habár a helyet élelemmel, ágyúval és munícióval, valamint ehhez magyar és német katonasággal bőségesen, a legjobban elláttuk.” Forgách Ferenc emlékirataiban és Istvánffy Miklós történeti munkájában elmarasztalta Kerecsényit. Utóbbi azt írta, hogy „de Kerecsényi eleitől elfajult szándékában megmaradván [azaz, hogy Gyula átadása mellett döntött] s bizonyos lévén az dologban, Pertaffhoz kiküldvén horvátországi bribiri [briberi] Melith György lovaskapitányt.” Sőt szerinte a pasa „nem kevéssé csodálkozott a parancsnok gyávaságán.” Ezzel szemben Szamosközy István és az erdélyi történetíró nyomán dolgozó Bethlen Farkas inkább Kerecsényi vitéz helytállását emelték ki. Utóbbi a következőképpen fogalmazott: „Bernhard [Bernhard Rothenau, a Gyulán álló német zászló parancsnoka], német sereg vezére, aki a véletlen folytán az életveszélyből megszabadult, és ellene már régóta forralt gyűlölete által saját dicsőségét és szerencséjét megalapozza, árulással vádolta meg őt Miksa császárnál.”

Mint ahogyan említettem a 19. és a 20. századi történetírók is, a fent említett források alapján, különböző módon ítélek meg Kerecsényi teljesítményét Gyula védelmével kapcsolatosan. Karácsonyi János a Békés vármegye története (1896) és egy évvel később a Hadtörténelmi Közlemények (1897) hasábjain megjelent írásaiban egyértelműen negatív jelzőkkel illette. Olyan mutatta be, mint Forgách: „Kerecsényi nem erényből, nem is katonai tudományából merített erőt, nem a töltést, nem az árkot hozatta rendbe, hanem magába roskadt és elcsüggedt, kétségbeesett.” Negyven esztendő telt el mire Gyula parancsnokának megítélése megváltozott. Ákosfy Barna a Hadtörténeti Közleményekben (1937) és Scherer Ferenc Gyula város történetében (1938) már elnézően, sőt megértően fogalmazott Kerecsényi tettét illetően, felhozva mentségéül, hogy nehéz körülmények között is hosszú ideig kitartott, és vitézül védte a rá bízott várost és várat. Gyakorlatilag ezt az álláspontot tette magáévá Marosi Ernő 1975-ben és Csorba Csaba 1985-ben megjelent munkájában is.

Mielőtt én magam is állást foglalnék a kérdésben érdemes áttekinteni, milyen volt Gyula védelmi képessége az ostromot megelőzően, az őrség összetétele és ereje. Mindezekkel összefüggésben pedig kirajzolódik a parancsnok katonai portréja is. Kerecsényi mikor átvette a város és a vár feletti parancsnokságot, akkor a falakat és védműveket nagyon rossz állapotban találta. Nádasdy Tamás nádornak 1561. március 21-én erről a következőket írta: „Az én állapotomról egyebet nem irhatok N., hanem oly pusztába szállottam mint ha az mezőn volnék, még egy részre ha tiszta mezőn volnék és népem volna, inkáb biznám liozája, ezt pedig oly igen nehéz megépéteni, hogy kinyebb volna akarhon mezében ujonan várat csinálni, mert ezt soha jó módon kilenben meg nem csinálhatják, hanem ha az árokját beteltik és azon menne el az fala, és azkivel más árkot ásnának, ki szántalan munkával lenne. Látja az Ur Isten, hogy rettenetes csak hozája es kezdenem.” Kerecsényi azonban nem várt sokáig a rábízott erősség helyrehozatalával. Gyula védműveit eleinte Mágocsy Gáspár királyi hadnagy tervei alapján és vezetésével, 1552-től építették. 1560-61 táján Paolo Mirandola vette át rövid időre az irányítást. 1562 márciusától pedig már egyedül folytatta tovább a palánkvár építését. Bár Gyula védelmi képességei sokat javultak, ahogyan Domokos György fogalmazott, védművei azonban magukon hordozták a kezdetleges tervezés nyomait. Bástyái ugyanis egyrészt a falhosszúságokkal összevetve túl kicsik voltak. Másrészt vonalvezetésük sem volt megfelelő. Az építkezés legnagyobb problémáját azonban nem tervek hiánya, vagy nem megfelelő volta, hanem a munkaerőhiány okozta. A Gyulához tartozó tartomány jobbágysága ugyanis nem állt megfelelő számban rendelkezésre. Kerecsényi azonban megoldotta problémát és az egri püspök joghatósága alá tartozott kunok és jobbágyok robotját is a palánk építésére hajtotta. Az ostrom idején tehát Gyula védői nem a védműveikben bízhattak, hanem a természeti környezet adta lehetőségekben: a Fehér-Körösben és a várost és várat körülölelő mocsárban.

„A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében” – írta Gárdonyi Géza az Egri csillagokban. Ha az 1566. évi ostromban részt vett katonák lelki állapotát nem is tudjuk hitelt érdemlően rekonstruálni, bár elképzeléseink lehetnek az általuk átélt borzalmakról és a rájuk váró kínoktól való félelemről, ám létszámukat mégis meg tudjuk határozni hozzávetőlegesen. Először azonban el kell különítenünk az itt szolgáló katonaságot. Kerecsényi, mint Gyula vára és a hozzá tartozó tartomány prefektusa rendelkezett a várnépe felett. Utóbbi nem tévesztendő össze a nagyobb erősségekben ideiglenesen, vagy állandó jelleggel állomásozó, folyamatosan változó összetételű és létszámú gyalogsággal és lovassággal. A várnépben ugyanis nem csupán a katonai, illetve őrszolgálatot ellátók tartoztak, hanem mindenki, aki a tartományban szolgált. Létszámukat nem tudjuk pontosan, de a száz főt biztosan nem érhette el.

A várnéphez tartozó katonaság és az erősségbe rendelt mezei had felépítésében is elkülönült egymástól. Nemcsak a tisztikar és a katonaság szervezeti tagolása különbözött, hanem fenntartásának módja is. A várnép fizetéséről és élelmezéséről a tartomány gondoskodott, annak bevételeiből fedezte a birtokos, míg a mezei hadat ezzel szemben, vagy a király, vagy a birtokos tartotta fenn, és ellátásukról is maguk gondoskodtak a fizetségül kapott zsoldból. Kerecsényi azonban nem csupán a prefektusságot bírta, hanem egy személyben a Gyulára rendelt király mezei hadak főhadnagya, azaz latinul supremus capitaneusa vagy németül Hauptmannja is volt.

Az uralkodó ugyanis minden esetben a hadnagyait bízta meg meghatározott számú katonaság kiállításával és vezetésével is. Ezeket a mezei hadakat rendelték a palánk őrizetére, akár többet is egyszerre és egy helyre. Mint ahogyan az 1564 májusában a gyulai vár lovasságáról készült mustrajegyzékből is látható. Ekkor a Kerecsényi alá közvetlenül rendelt lovasokon kívül még további tíz hadnagyot fogadott fel különböző létszámú katonával. Az erre a tisztségre kinevezettek között azonban kialakult egy alá-fölérendeltségi viszony. Az 1550-es évek második felében megjelenő főhadnagy (mint Kerecsényi) elnevezés használata is még csak esetleges, leginkább a királyi erősségek prefektusai vagy a mezei hadak vezetői használták, amennyiben több kontingens alkotott egy nagyobb egységet. Feladatuk elsősorban az volt, hogy megakadályozzák az általuk védett vidék elleni ellenséges portyákat, vagy saját potyáikkal nyugtalanítsák a hódoltsági falvakat és mezővárosokat, elrabolva javaikat és elhajtva jószágaikat.

Mégis hány palánkban szolgáló katonával számolhatott a főhadnagy 1566-ban? Pontosan nem tudjuk, de azt igen, hogy a királyi biztosok és Kerecsényi által kötött 1564. évi megállapodás értelmében Gyulán 500 könnyűlovasnak és 350 gyalogosnak kellett volna szolgálnia. Mint később látni fogjuk ez csak keretszám volt, a valóságban valószínűleg nem érte el a létszámot a palánkba rendelt katonaság.

A király által felfogadott és zsoldozott katonaságon kívül azonban mások is szolgáltak a palánkban. A prefektusság és a főhadnagyság mellett Kerecsényi a „tiszántúli” vagy alföldi főkapitányi tisztséget is betöltötte. Ennek köszönhetően a környék hat vármegyéjének (Zaránd, Csanád, Arad, Szolnok, Csongrád és Békés) katonasága felett is rendelkezett. Az így kiállított lovasokat 1564-ben a királyi hadakkal együtt meg is mustrálták. Sajnos nem áll rendelkezésünkre adat arra vonatkozóan, hogy mekkora lehetett a főkapitány mellé rendelt had létszáma. Talán nem járok messze a valóságtól, ha azt feltételezem, hogy az 1562 óta Kerecsényi által fizetett 106 főnyi lovas, amelynek a zsoldjával a kiküldött biztosok 1564-ben számoltak el, ehhez a kontingenshez tartozott.

Mint láthatjuk a palánkban elhelyezett katonaság döntően lovasokból állt, akik leginkább arra voltak alkalmasak, hogy állandó jelenlétükkel a környéket ellenőrizzék, védjék. Egy módszeres ostrom esetén nem sok hasznukat lehetett venni. Nem véletlenül írta azt Lazarus von Schwendi felső-magyarországi főkapitány Károly főhercegnek 1566. május 26-án, hogy Kerecsényi azt tervezi, hogy a lovasságát szélnek ereszti és csak a legjobb katonákat tartja meg maga mellett közülük.

Ha figyelembe vesszük tehát, hogy a város és a vár védművei nem voltak megfelelőek, mint ahogyan az ide rendelt mezei hadak sem egy módszeres ostrom sikeres elhárításához, amihez még hozzájárult az állandó zsoldhiány, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy Kerecsényi csak az uralkodó nyomatékos kérésére vállalta el még egy évre egy olyan végház irányítását és védelmét, amiről már 1566. februárjában biztos volt, hogy az oszmán sereg hadjáratának egyik célpontja lesz.

Bár a parancsnok alig néhány nappal előbb érkezett meg Gyulára, mint az ostromló sereg, mégis megtett mindent a védelem megszilárdításáért. Schwendi március 20-i jelentéséből tudjuk, hogy ekkor az erősségben 250 gyalogos volt és a felső-magyarországi főkapitány úgy vélte, hogy legalább 3-4 zászló német gyalogot kell ide rendelni. Kerecsényi pedig 1500 fős erősítést kívánt azért cserében, hogy újra átvegye a parancsnokságot, mint ahogyan ez Miksa királynak egy áprilisi leveléből kiderül. Egy hónappal később Schwendi már azt jelentette Károly főhercegnek, hogy két zászló gyalogost, mintegy 400-600 katonát, már bejuttatott Gyulára és további 400 puskást akar. Majd egy héttel később a főkapitány azt írta a főhercegnek, hogy Kerecsényivel megállapodott abban, hogy 200 gyalogost és 200 cseh sáncásót küld a védelem megerősítésére. Emellett Schwendi többször is biztosította arról az udvart, hogy megfelelő számú hadianyagot is Gyulára rendelt.

A 63 napos ostrom során a védők kihasználva a természeti környezet adta előnyöket, valamint az időjárást (nagy esőzés, ami hátráltatta az ostromműveleteket) a mintegy 15-20 000 főre becsülhető ostromlók 14 rohamot vertek vissza, kitörésekkel nyugtalanították az ellenfelet. Ám készleteik kifogyóban voltak és a közel kétezer fős őrség jó része is harcképtelené vált. Kerecsényi miben bízhatott? A felmentő had megérkezésében, ezért kérte a tárgyalásokat is, húzni akarta az időt. Ebben azonban hiába reménykedett. A Miksa király parancsnoksága alatt Győrnél gyülekező keresztény had nem mozdulhatott, hiszen a Szülejmán szultán vezette oszmán fősereg és a karamániai pasa csapatai sakkban (vagy helyesebben sokkban) tartották. Schwendi sem tudott a gyulai őrség segítségére sietni, hiszen erejét lekötötte János Zsigmond Tokaj elleni támadása, valamint a tatárok portyái.

Mindezek alapján akár valóban hőssé is válhatott volna Kerecsényi, hiszen a lehetőségek legvégső határáig védelmezte a rábízott erősséget és az oda szorult és még életben maradottak megmentése lebegett a szeme előtt. A kortársak jó része azonban – nem csak rosszindulatból – elítélte tettét. Joggal tehetjük fel a kérdést, miért? Ennek három nagyon komoly oka volt. Egyrészt Kerecsényi, hasonlóan Zrínyi Miklóshoz, felesküdött arra, hogy haláláig kitart a végházban. Ha így tett volna, akkor ebben az évben nem csak Zrínyi és Szülejmán, hanem Kerecsényi évet is rendezhettünk volna. Másrészt a parancsnok tette ellent mondott a korban (még) létező lovagi eszménynek. Feladott egy rá bízott erősséget a hitetlen pogányoknak. Harmadrészt a 16. században a véghely elhagyása vagy feladása büntetendő volt, hiszen az 1556. évi 46. cikkely szerint a parancsnoknak halálig védelmezni kellett volna a rábízott erősséget. Esküje megszegése miatt pedig halálos ítélet várt volna rá, amennyiben az ostromlók nem ölték volna meg: „Továbbá megállapították, hogy a hűségükre és gondozásukra bízott váraknak és más erősségeknek az árulóit és felhagyóit az urak és akármiféle rendűek akár hol szabadon elfoghassák és letartóztathassák. És ezeket a királyi felség a korábbi országgyűlések végzéseinek tartalmához képest és pedig úgy azokat, a kik az árulást vagy felhagyást már elkövették, mint azokat, a kik jövőben fogják elkövetni, minden kegyelem nélkül büntesse. Úgy, hogy a hűségére bízott várban, kötelességéhez képest, ki-ki a halálig állhatatosan megmaradjon.” A fent vázoltak alapján Kerecsényi a kor felfogása szerint árulónak számított. Minden olyan szabályt áthágott, amelyek betartását mind az uralkodó, mind a nemesi nemzet egésze elvárt tőle. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a mellé rendelt katonákkal 63 napig védelmezte Gyulát, egy olyan megerődített helyet, melynek védművei nem voltak megfelelő állapotban, a többszörös túlerővel szemben. Csak az után adta fel a rábízott végházat, amikor a védelem már teljesen reménytelenné vált: a katonaság jó része harcképtelenné vált, a falak romhalmazzá váltak és a felmentő sereg megérkezésére sem volt remény. Kerecsényit tehát ma már hősként ünnepelnék tettéért.

Bagi Zoltán Péter

A bejegyzés trackback címe:

https://missiles.blog.hu/api/trackback/id/tr3411671130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2016.09.02. 15:27:42

"alig néhány nappal érkezett meg Gyulára"
Olvastasd már át valakivel, lécci.
A középkori magyarsággal, de mai helyesírással írt részek is elég homályosak. Ha jól értettem, a kapitány azt panaszolja, hogy a vár ami átvett, olyan elavult, és rossz állapotú, hogy ha lenne elég ember, akkor jobb lenne egy újat építeni.

David Bowman 2016.09.02. 15:39:59

Hé!, ez csak egy fél cikk!
Mi lett volna, ha kitart még pár napig?
Mi lett az ürgével? Levágták? Elvonulhatott maradék embereivel, és a szálfegyverekkel? Vagy mi? Volt-e összeköttetése az ostrom alatt a parancsnoksággal? Hogyan befolyásolta döntése a háborút?

Várháborúkkora · facebook.com/missiles.blog.hu 2016.09.02. 16:47:19

Kedves David!

A hiba, az hiba! Hiába való volna magyarázni is. A többi felvetésére válaszként: a cikkben elsősorban a magam által megadott címnek próbáltam megfelelni. Az ostrommal azért nem foglalkoztam, mert az olyan topográfiai problémákat vetne fel, amelyekre jelen helyzetben nem tudok helyes választ adni.
Kerecsényi meghalt. A szeptember 2-án kivonuló őrséget végül is jórészt felkoncolták. Kerecsényit elhurcolták, majd Belgrádban kivégezték. Az ostrom idején a parancsnok kapcsolatban állt Schwendivel, Csányi Ákossal a Dunántúlon, valamint egykori sógorával, Báthory Kristóffal is. Ha azonban még pár napig ki is tart felmentésére nem érkezett volna senki. Ezt ő maga is belátta, ezért adta fel a véghelyet. A hadjárat menetére nem sok befolyása volt tettének. Tény elveszett Gyula a Magyar Királyság és így a Habsburg Monarchia számára, ám addig is egyfajta enkláve volt, amelyet Tokajból csak a Hódoltság vagy az Erdélyi Fejedelemség területein keresztül lehetett megközelíteni. Az Oszmán Birodalom Gyula elfoglalásával teljessé tette az Alföld meghódítását.

David Bowman 2016.09.02. 22:04:36

Akkor nem érte meg. Köszi.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2016.09.04. 07:56:04

Nézd már, egy normális történelmi blog :)

Mi gyulaiak úgy tudjuk, hogy csak a végén adta fel a várat, hogy mentse katonái életét (forrást nem tudok adni). Szóval nálunk nem számít árulónak, a többi nem számít :)

Várháborúkkora · facebook.com/missiles.blog.hu 2016.09.04. 09:43:30

Kedves Cápa,

ezzel egyet is értek, de Lengyel Dénes mondagyűjteményében nem a legjobb színben tüntette fel Kerecsényit. Én ezt 9 évesen olvastam. Akkor ez eléggé véleményformáló volt a számomra. Nem árt neki egyébként is egy kis reklám, hátha egyszer szobra is lesz a városban és Szigetváron is, amit, ha csak néhány napig is, de sikeresen védelmezett.

László Medve 2016.09.04. 10:26:20

A kiegészítéssel együtt értelmezve a cikket, Kerecsényi a jog szerint árulást követett el és ráadásul tette eredménytelen is volt, hiszen az emberei nagy részét megölték, azaz szobrot biztos nem érdemel.

Buchhalter 2016.09.04. 12:16:51

@László Medve: nem tudom ,de ha azt látod,hogy heteken át hullanak a rád bízott emberek .Zárt térben haldokolna ,temetni egyre nehezebb .Valószínű járvány is fellépett(hastífusz egyebek)Felörlődik az ember lelkileg és talán úgy gondolja a rábízott emberek egy része életben maradhat ha feladja a várat.Nem tudta vagy tudhatta,hogy a törökök sokszor nem állták a szavukat .Sok ostromnál ígértek fűt fát aztán a megadókat kegyetlenül lekaszabolták ,vagy kivégezték.Az indokuk az volt,hogy egy muszlim ígérete egy keresztény felé nem kötelező és ezt Allah megbocsátja.Később ezt ők is sokszor visszakapták.Lásd Buda visszavételekor a török védő sereg nagy részét nőkkel gyerekekkel együtt felkoncolták a keresztény csapatok.Szóval ha már ítélkezel, te hogy bírnád 63 napi állandó halálfélelemben?!

László Medve 2016.09.04. 15:27:24

@Buchhalter: Nem tudom, mit tennék akkor és ott. Viszont nem a mai puhány világ volt akkortájt, nem voltam várkapitány korábbi érdemekkel és nem adtam fel várat, amit sok másik, gyengébb vár akkori kapitánya (pl Drégely váráé) sem tett hasonló szituációban. Lehet, hogy harctéri stressz érte és ezért "futott el" a felelősség elől, de ezt még a nagyapám idejében is gyávaságnak hívták. Rossz döntést hozott, kár lenne mártírt gyártani belőle. (Bizonyára - analóg esetként - értelmetlen volt pár évtizeddel korábban a mohácsi ütközet felvállalása, de Tomori és a többi (ezért eltartatott) nemes és egyházi vezető mégis megtette a kötelességét.)

Buchhalter 2016.09.04. 21:10:41

@László Medve: ha ilyen mentalitású parancsnokom lenne mint te ,szó nélkül az első adandó alkalommal leszúrnálak egy sötét sarokban.Vietnámban és sok más helyen megtörtént.Az értelmetlen hősködésnek nincs helye ha rád bízott emberek életével packázol hősi hazugság mögé bújva.A mai társadalmak nem puhányok csak nem látják értelmét a jobb helyeken egymás legyilkolásának.Ha hős akarsz lenni azt tedd a magad nevében ,de ne más fiatal életek róvására mert egyes gazdag disznók a céljaik miatt elvárnák.A Gyulai vár mint leírták nem klasszikus védő csapattal volt felszerelve.Lovasok és gyalogosok talán népi felkelők,zsoldosok.A nemzetiség se volt egységes mint Eger váránál.

László Medve 2016.09.05. 09:09:16

@Buchhalter: Láthatólag nem fogjuk egymást meggyőzni. Kerecsényi "fiatal életet" aligha óvott meg (bár lehet, hogy a jó szándék vezérelte) az ismert történeti tények szerint, a korszellem egyébként sem a várak feladását (jogilag és a valóságban is az árulást) preferálta és igazság is tétetett a kivégzésével. Nevezhetnénk persze - a helyzetet nyilván a végletekig sarkítva - pl. Szondit, Zrínyit értelmetlen hősködőknek is, akik a multikulti kialakulását, a migrációt retrográd módon próbálták akadályozni; de mindenképpen fura a manapság oly divatos opportunizmust egy más korra visszavetíteni.

Kelemanus 2018.10.24. 10:42:27

Úgy ítélte meg a vár már nem menthető. Szakember volt benne, ez volt a mestersége. Elhiszem neki.
Tudott a sok elárult fealdási kísérletről amikor a török levágta az elvonulókat. Tudott ugyanakkor olyanról is ahol elvonulhattak.
Ha ott maradnak mind meghalnak. Így lehet néhány életet megment.
Kockáztatott, nem jött be.
Kegyetlenül nehéz döntés lehetett annak tükrében meg főleg hogy tudta ha ő maga ki is jut árulásért kivégzik.
Az igazság sajnos nagyon ritkán fehér vagy fekete.