Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme

Várháborúk kora

Várkapitány volt-e Dobó István Egerben, Zrínyi Miklós Szigetváron vagy Kerecsényi László Gyulán?

2016. november 10. - Várháborúkkora

agria_kicsi.jpg

Ha egyetlen szóval akarnánk válaszolni a címben feltett kérdésre, akkor azt írhatnánk, hogy nem! Valószínűleg most sokan hitetlenkedve csóválják a fejüket, vagy valami olyasmi juthatott az eszükbe, mint annak idején Heribert Illig kitalált középkor elméletét olvasva hatalmába kerítette az embert. Reméljük a blogot végigolvasva megváltozik a tamáskodók véleménye is.

De miért is juthattunk el, közel húszezer 1526 és 1568 között keletkezett irat átvizsgálása után arra a meggyőződésre, hogy sem Dobó, sem Zrínyi, sem pedig Kerecsényi nem viselhetett ilyen tisztséget? A kutatás során viszonylag korán kiderült számunkra, hogy a soha nem létezett várkapitányi tisztségben a későbbi korok történészei több fogalmat is összemostak és olyan tisztségneveket alkottak, melyek hallatán maga Dobó István is csak homlokát ráncolta volna értetlenkedve. Mielőtt azonban kibogoznánk és elkülönítenénk ezek mindegyikét, érdemes egy rövid kitérőt tennünk a jobb megértés végett és megnézni, hogyan épült fel a várszervezet a 16. században? Azaz elsőként arra keresünk választ, hogy az adott időszakban mi volt a vár és hogyan változott/bővült ki mind építészetileg, mind a szó jelentéstartalmában az Oszmán Birodalom expanziója idején?

Az Árpád-korban és később is mind a nagyméretű ispáni várakat, mind a modern kőből épült castrumokat (várakat), valamint a „toronyvárakat” azaz kastélyokat általánosságban magyarul várnak nevezték. A 16. századra megmaradt utóbbi kettő, egyszerűen méreteik miatt nem voltak alkalmasak nagy létszámú lovasság vagy gyalogosság befogadására. Az állandósuló oszmán terjeszkedés azonban szükségessé tette olyan megerődített helyek kialakítását, amelyek megfeleltek ennek a célnak. A hosszabb ideig fegyverben tartott, lényegében már állandónak nevezhető mezei hadak állomáshelyéül épült erősségeket a 16. század közepén palánknak nevezték. Tehát funkciója szerint nem a vár védelmi képességének növelésére szánták, hanem a mezei had védett helyen való elhelyezésére. A két „épülettípust” ennek megfelelően egyértelműen megkülönböztették egymástól, mivel a várat magyarul soha nem hívták palánknak, a palánkot pedig jobbára saját nevén, vagy külső várnak nevezték. Lényegében a vár méretében és a szó jelentéstartalmában is kibővült a 16. századra. Csak a tisztánlátás végett szeretnénk azonban megjegyezni, hogy a palánkok nem ekkor tűntek fel először a Magyar Királyságban. Már az Árpád-kor óta ismertek voltak a palánkból épült ostromvárak vagy mezei hadak elszállásolására szánt és ilyen módon megerődített építmények.

De térjünk vissza az eredeti problémánk tárgyalásához! A vár vagy kastély és a palánk nem csupán építészetileg tért el egymástól, hanem szervezetileg is. Előbbi az úgynevezett várnépeknek adott helyett, amelyek katonai és gazdasági funkciót láttak el. A 14-15. századi várakban kialakult katonai hierarchia élén a castellanusok álltak, akiket a magyar nyelvű levelekben porkoláb névvel illettek. Csak szeretnénk megjegyezni, hogy a szót egyébként a mai napig egy a 19. században, a nyelvújítók által alkotott műszóval, a várnaggyal fordították magyarra, amely azonban a korban nem létezett. Az alájuk tartozó fegyveres őrséget a kapunállók (portarii) és vezetőik a viceporkolábok (tévesen alvárnagynak szokták fordítani, miközben a gyalogos tizedesek várnépi megfelelői voltak, azaz kapuparancsnokok), valamint a nemes familiárisok alkották. Azt, hogy ez a rendszer a 16. században is továbbélt a kanizsai és a szigeti várról fennmaradt számos inventárium és instrukció bizonyítja. Eszerint az 1550-60-as években is az általában belső várnak nevezett várban a falak, bástyák és kapuk őrsége a porkolábokból, viceporkolábokból és a kapunállókból állt.

varnepi_katonasag.png

A vár és a hozzátartozó uradalom, vagy ahogyan a korban nevezték tartomány gazdasági irányítását az udvarbíró (provizor) látta el. Alá rendelték a várban és azon kívül szolgáló egyéb tiszttartókat és szolgálókat, mint a számtartókat, szakácsokat, kulcsárokat, pallérmestereket, szekérvezetőket, lovászokat, sütőket, ispánokat (majorokat), disznópásztorokat, kertészeket és pintéreket, valamint mellettük különböző számú apród, inas, feleség, cselédlány és zsellér is dolgozott. A gyakorlatban mindannyian a vár és urának familiárisai voltak, de a középkori okleveles anyagban döntően csak a nemeseket jegyezték fel, így a szakirodalomban is tévesen csak rájuk értve alkalmazták a kifejezést. A várnépek összefoglaló neve latinul a familia volt, tagjai pedig a familiárisok voltak.

A 16. század első felében azonban feltűnt egy újabb elnevezés, amelynek viselője a porkoláb és az udvarbíró volt egy személyben. Ők voltak a prefektusok (praefectus). A prefektuság kezdetben azonban nem jelentett teljes főhatalmat a vár és tartománya felett. Az első instrukciókban az olvasható, hogy az egy személy által viselt porkolábi és udvarbírói poszt összefoglaló, avagy megkülönböztető megnevezésére használták. A latin nyelvű kinevezési iratokban leggyakrabban a „castellanus et provisor seu preafectus” formula szerepelt.

Az 1550-es évek első felében egy új jelenséget figyelhetünk meg némely prefektusi tisztségnél. A nagyobb várakra jellemző korábbi tisztségviselői kar, vagyis hogy a vár élén két porkoláb áll, de az egyikük az udvarbírói tisztet is viseli, emiatt őt prefektusnak nevezik, úgy változott meg, hogy lett egy prefektus, akinek a vár és népe nagyságától függően egy vagy két porkoláb, valamint a (vice) udvarbíró is az alárendeltje lett. Az első „teljes hatalommal” rendelkező prefektus Sárváron Sennyei Ferenc (1552 után), Szigeten Dersffy Farkas (1553), Kanizsán Terjék Tamás (1554) és Gyulán Mágocsy Gáspár (1554) volt. Amikor Dersffy Farkast a király 1553-ban szigeti prefektussá nevezte ki, az utasításában már „super praefectura sive castellanatus et provisoratis” írta a tisztségét, egyértelművé téve a főségét. Ugyanezt a formulát találjuk Kerecsényi László és Horváth Márk instrukciójában is. A korábbi porkoláb társ helyett a szigeti prefektusnak alárendeltjei lettek az e tisztséget betöltők. A korábbi történészi feltételezéssel szemben az udvarbírói tisztség nem szívódott fel. Jó példa erre Kerecsényi gyulai időszaka. Mellette, mint prefektus mellett biztosan megmaradt az említett tisztség is: 1563-ban Pesthy Imre deák, míg egy évvel később szobránczi Pathók Mátyás töltötte be. Előbbiről azt is tudjuk, hogy hivatalát már 1561-ben is betöltötte, hiszen ebben az évben már ő készítette el azt a kimutatást, amely azt vette számba, hány véka dézsmában beszedett gabona fogyott el kenyér és kalács sütésére. Az is bizonyos, hogy Bornemissza Benedek prefektussága idején nem ő volt az udvarbíró, hanem Dobozlay Farkas.

A prefektus azonban nem csak a vár és tartománya feletti katonai és gazdasági „csúcsvezetővé” vált az 1550-es évektől, hanem egyben jogkörét tekintve egy személyben volt a mindenkori birtokos (király vagy főnemes) képe, tehát az urat személyében és bizonyos jogaiban megtestesítő/képviselő tisztségviselő is. Feladatai igen szerteágazóak voltak e tekintetben is. Nemcsak az úriszéki tárgyalásokon képviselte urát, hanem az adott megye politikai életében is. A megyegyűléseken, vagy megyei törvényszékeken teljes felhatalmazással képviselte az urát, a politikai kérdésekben pedig szükséges volt a népes kíséret, mert annak a szava és akarata érvényesült, akinek a fegyveres kísérete nagyobb volt.

A vár mellé vagy köré épült palánkba elhelyezett mezei hadak felett a parancsnokságot a kinevezett hadnagy látta el. Amennyiben egy palánkba több mezei csapatot is rendeltek, akkor a teljes had parancsnokát megkülönböztetve a neki alárendelt egyes gyalogos és lovas kontingensek hadnagyaitól, alkalmanként főhadnagynak, főkapitánynak nevezték őket, de ez sem a levelekben sem az egyéb iratokban nem volt általános.

mezei_had_b.jpg

Feltűnhetett, hogy nem a kapitány, hanem a hadnagy szót használtuk, bár mind a latin, mind a német források e szónak a használatát tehetnék indokolttá. Ez azért történt, mert a magyar nyelvű iratokban a mezei hadak vezetőjét túlnyomórészt nem kapitánynak, hanem hadnagynak nevezték. A magyar kapitány szó, bár ugyanazt jelentette, mint a hadnagy, olasz vagy német közvetítéssel csak az 1540-es években jelent meg, és elterjedése még évtizedekig elhúzódott. Az 1550-es években például több mint 1000 magyar levélben alig tucatnyi alkalommal fordul elő, míg a hadnagy közel 100-szor. Széleskörű elterjedése csak a 16. század második felére tehető, de még a tizenöt éves háborúban is előfordult a hadnagy uraim megszólítás.

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a 16. század 50-es éveitől egy fizikailag jól elkülönített kettős szervezeti struktúra alakult ki a végházakban. Egyrészt a várban és tartományában szolgáltak a várnépek, akik felett ekkor már a prefektus rendelkezett. Másrészt pedig a palánkokban szállásolták el a mezei hadakat. Akik nem ez utóbbi „épülettípust” voltak hivatva védelmezni, hanem az erősség egész vidékét a különböző ellenséges betörésektől. Ennek okán a palánk csak lakhelyük volt, ahogyan a korban nevezték, szállásuk.

Ha röviden összefoglalva szeretnénk bemutatni miről is esett eddig szó, legegyszerűbb, ha Nádasdy Tamás nádor 1555 tavaszán készült várösszeírása alapján felvázoljuk, hogy is nézett ki mindez a valóságban. A Győrtől, Palotán át Szigetvárig, a Dunától a Dráváig húzódó, helyenként 80-100 kilométer mélységű végvár láncolaton több szempont szerint 39-42 várat, kastélyt és monostort sorolt fel. Mindezeken felül a tágabb hátországban Zala, Somogy, Vas, Sopron, Győr és Moson megyékben még nagyjából kétszer ennyi, azaz a Dunántúlon mintegy 100 erősség volt. Mindebből csak 15 olyan vár volt, melyek palánkkal is rendelkeztek, és abban állandó mezei had is állomásozott. Tovább szűkül a lista, mert mindössze csak Szigetváron és Tihanyban viselte ugyanaz a személy a vár (prefektus) és mezei had (hadnagy ritkán kapitány) parancsnoki tisztét. Palota, Kaposvár, Kanizsa, Korotna, Babócsa és Pápa stb. várakban más volt a hadnagy és más a prefektus. Kanizsán például Terjék Tamás volt a vár, míg Zichy István a palánk parancsnoka. Palotán Thury György volt a hadnagy, Mednyánszky János a prefektus. Terjéknek nem volt semmi hatásköre a palánk, míg Zichynek a vár és tartománya felett. A legtöbb vár mellett, mezei had egyáltalán nem állomásozott, így azokban hadnagy (kapitány) sem volt. Szigligeten, Csobáncon, Reziben, Sümegen, Tátikán a várak parancsnoka a prefektus, vagy porkoláb volt, átlagosan 10-20 kapuálló darabonttal és 5-10 familiáris lovassal, összesen 20-30 fegyveressel. Szigetváron 36 kapunálló és 10-15 familiáris lovas, kb. 50 fő, Kanizsán a várban 32 gyalogos és 26 familiáris lovas szolgált, 58 fő, míg a szigeti palánkban 200 lovas és 600 gyalogos, Kanizsán 100 lovas és 100 gyalogos.

Mégis, akkor miért nevezik korunk történészei Dobót, Zrínyit és Kerecsényit várkapitánynak. Esetükben mind a fogalmak összemosása, mind pedig a latin szöveg fordításának pongyolasága hozzájárult a félreértelmezéshez. Mindhárman ugyanis egy személyben töltötték be a vár prefektussága, valamint a palánkban álló hadak főhadnagyi (kapitányi) tisztét. Mindezt úgy, hogy a két hivatalhoz és katonai szervezethez tartozó hatáskört nem keverhették össze. Amennyiben a vár és tartománya dolgában intézkedtek, akkor prefektusnak, amennyiben a mezei hadak ügyében jártak el, akkor pedig főhadnagynak címeztették magukat. Hivatalos tisztségük pedig főhadnagy és prefektus (supremus capitaneus et preafectus) volt.

A 15-16. században (véleményünk szerint később sem) tehát nem létezett olyan tisztség, hogy várkapitány és Kinizsi Pált sem hívták az Alsó Részek főkapitányának. A ma Szigetvárnak tekintet erődítmény gyakorlatilag vár a várban volt, két katonai szervezettel (vár népe és mezei had) és parancsnokkal (prefektus és hadnagy), melyek, mind fizetésükben, szolgálatukban, faladataikban, katonai hierarchiájukban, jogviszonyukban teljesen elkülönültek. A várak 85%-ban mezei had sem volt, így azt sincs értelme indokolni, hogy mért nem volt csobánci vagy szigligeti várkapitány. Amennyiben mégis kapitánynak nevezzük a hadnagyokat, akkor pedig abba a problémába ütközünk, hogy a palotai, pápai vagy kanizsai főkapitánynak nem volt köze a várhoz, csak kapitányságuk állomáshelye volt a palánk.

Bagi Zoltán Péter és Szatlóczki Gábor

Felhasznált irodalom: Szatlóczki Gábor: A várak népe. In.: Vár a várban. A várak népe és a mezei hadak a 16. század közepén I. (várható megjelenés 2016. december 5.) II. kötet: Bagi Zoltán Péter: A mezei hadak (várható megjelenés 2017)

A kezdő kép: Eger metszeten (megjelent: Braun et Hogenberg: Civitates Orbis Terrarum. Vol. VI. Köln, 1617)

A bejegyzés trackback címe:

https://missiles.blog.hu/api/trackback/id/tr3811945673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tistedur 2016.11.11. 16:49:16

:) grat a könyvekhez

Fritz Gerlich 2016.11.11. 17:52:38

A címben szereplő személyek mind az adott várak parancsnokai voltak. Az már csak szőrszálhasogató kekeckedés és fontoskodás, hogy a parancsnoki tisztséget mikor minek hívták. De ezzel is "eladható" egy poszt. :-)

Várháborúkkora · facebook.com/missiles.blog.hu 2016.11.11. 18:02:28

@Fritz Gerlich: Annál kicsit több azért. A várnak nem volt kapitánya, mert az egy egészen más katonai szervezetnek volt az elöljárója, és más feladattal. Jelen tudomásunk szerint pl. 1555-ben alig egy tucat esetben volt a két tisztség betöltője azonos személy. Több száz másik vár esetében nincs is miről beszélni, mert had sincsen, nemhogy kapitány. Attól, hogy valaki egyszerre polgármester és országgyűlési képviselő, a város vezetője még a polgármester marad, és nem a képviselő. Külön jogkör, külön szervezet, külön feladat. Nagyjából olyan a helyzet mikor azt mondják hogy debreceni képviselő, amivel a lokalizációjára utalnak. Őfelsége kapitánya Eger várában, egri kapitány uram, mind, mind az állomáshelyre utalnak, semmi másra.

Timár Lénárd 2016.11.12. 11:31:26

@Várháborúkkora: Érdekes. Gratulálok a könyvhöz.