Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme

Várháborúk kora

A krumplileves, legyen krumplileves!

Könyvajánló

2016. november 25. - Várháborúkkora

kapuka_1.jpg    A minap kezembe akadt Szatlóczki Gábor Vár a várban A várak népe és a mezei hadak a 16. század közepén című könyvének első kötete. Az ember napról-napra, időről-időre találkozik azzal a jelenséggel, illetve szembesül azzal a ténnyel, hogy a mindennapi életben vagy akár az írott sajtóban is egyes fogalmakat egyszerűen pongyolán vagy hibásan használnak, alkalmaznak egy-egy gondolat kifejezésére. Ez a „slendriánság” bizonyos mértékben aztán egyszerűen átragadt a tudományos életre, jelesül a történelemtudományra is. Mire is gondolok? Akár a fordító, akár a történész nagyvonalúan összemos fogalmakat vagy egymás szinonimáiként alkalmazza azokat. Urambocsá' mai szóhasználatot és azok jelentéstartalmát vetíti vissza egy korábbi korszakba. Ez pedig káros összevisszaságot, káoszt eredményez. Holott, ha teszem azt, végigtekintünk a 16. és 17. századból fennmaradt magyar, német és latin nyelvű személyes levelezéseken, gazdasági leltárakon vagy a kormányszervekhez küldött és kiállított iratokon akkor világosan látszik, hogy a kor embere tudatosan alkalmazta, így egyben különítette el a szavakhoz tartozó jelentéseket. Kádár János egyik elhíresült mondatával élve azt is írhatnánk: a krumplileves, legyen krumplileves!

Ha nem is jelent minden ilyen és ehhez hasonló visszás fonákságra megoldást Szatlóczki Gábor könyve, ám az tény, hogy a 16. századi vár, várigazgatás és várnép fogalma munkájában teljesen új megvilágításba kerül. Szinte már szőrszálhasogató kínossággal, vagy akár azt is írhatnám, mint egy idegsebész különíti el egymástól munkája során a szerző a különböző fogalmakat. Nem árul zsákbamacskát, hiszen mint egy olyan illuzionista, aki először le akarja leplezni a trükk titkát, hogy utána csavarjon egyet az egészen a közönség még nagyobb megdöbbenésére és ovációjára először elmagyarázza azt, mi a különbség a 16. században a vár, a kastély és a palánk között. „Mutatványa” azonban nem csak az általa kiválasztott korra korlátozódik! Nem csupán vertikumában, hanem horizontálisan vizsgálja a kérdést, azaz a fennmaradt okleveles iratok segítségével egészen az Árpád-korig nyúl vissza egy-egy fogalom megmagyarázásához. Érvelése tehát nem puszta hipotézis vagy fikció, hanem tényekkel alátámasztható kiérlelt és világosan kikristályosodott állítás. Valójában azonban azt is írhatnám, hogy ebben a főfejezetben a vár fogalma olyan, mintha Samuel Beckett Godot-ra várva című műve elevenedne meg, mivel a szerző ennek jelentéstartalmát konkrétan nem határolja, nem írja körül, hanem a kastély és a palánk szavak magyarázatával adja meg annak attribútumait.

Valójában a három épülettípus elkülönítése nem cél, hanem eszköz Szatlóczki kezében. A vár és palánk esetében ugyanis azt feltételezi a feldolgozott több ezer irat alapján és művében ezt gazdagon adatolja is, hogy nem csupán két különböző módon épült védműről van szó, hanem ez két különböző szervezet elválasztására is szolgált. Ezért is a mű címe Vár a várban. Az egyik a várszervezet. Tagjai természetesen a várhoz és tartományához tartoztak, sőt sokuk lakhelye is az előbbiben volt kijelölve. Funkciójukat tekintve pedig lehettek katonai vagy gazdasági szolgálattal megbízottak. A vár őrzését a kapunállók látták el, akik vezetésével a birtokos (főúr vagy maga a király) a porkolábot bízta meg. Az eddigiekben ez utóbbi tisztséget rendszeresen félrefordították és a 19. században alkotott várnagy szót használták esetében. A 16. századi magyar nyelvű levelek alapján rámutat a szerző, hogy a korban a porkoláb kifejezés volt elterjedve. A várnagyot egyszer sem említik. A vár gazdasági szervezetét az udvarbíró vezette, aki természetesen az uradalom, a tartomány apró-cseprő ügyeit intézte. Eddig talán a közönség egy régi, jól bejáratot műsorszámot láthat, semmi extra, mindenki hozza a kötelezőket: a doboz záródik, majd kettévágódik. Holott a trükk nem abban van, hogy a dobozt két részre vágták, hanem hogy a belefektetett hölgy egyben jön ki belőle. Azaz kell újra egy csavar, ami ebben az esetben a prefektus félre ismert személye lesz. A funkció az 1550-es években tűnik fel, mint a magán- és királyi birtokok legfőbb vezetője. Személyében felettese a porkolábnak és az udvarbírónak, valamint a birtokos képe, megtestesítője. Elnököl az úriszéken, reprezentál a vármegye törvényszékén és gyűlésein.

De hol itt a félreértés? Nos, a félrefordításoknak köszönhetően a prefektus tisztséget úgy értelmezték, hogy a kapitány és az udvarbíró feladatainak összeolvadásából jött létre. Bizony itt a trükk félrement, az illuzionista befuccsolt, kilóg a műláb. Ez ugyanis egy téves feltevés, mint ahogyan a szerző által előcitált példák is mutatják. A kapitány, vagy a kortársak szóhasználatának megfelelően a hadnagy ugyanis nem volt tagja a várnépi szervezetnek (ha visszaolvassák az eddig írtakat, nem is volt róla szó), ő a másik szervezet élén állt. Őt és katonáit a király fogadta fel, hogy a vár köré épített palánkban lakva a tágabban vett környéket védjék és felügyeljék. Tehát miközben a kapunállók a vár kapujában posztolnak napkeltétől napnyugtáig, addig a palánkba rendelt hadfiaknak nem ezen építmény védelme volt a feladata. Pontosan ezért többségük lovasként szolgált. A prefektus és a kapitány, mint ahogyan Szatlóczki rámutat azonban lehetett egy személy. A két külön tisztséget egy ember viselhette, ami némiképpen megkönnyíthette a mindennapi ügymenetet, ám a hatáskörök összemosását mégsem engedhette. Gondoljunk csak arra, hogy Zrínyi Miklós ellen 1565-ben Szigetváron vizsgálat indult hatalmaskodás és hatalommal való visszaélés miatt. Ugyanez történt Kerecsényi Lászlóval is Gyulán.

A munka számtalan apró hozadékát, gyöngyszemeit vagy, hogy az illuzionista hasonlatnál maradjunk apró, ám hatásos trükkjét felsorolni is nehéz volna. A fanyalgok talán azt emelhetnék ki, hogy Szatlóczki csak a szervezettel foglalkozik, a társadalmi, gazdasági és jogi háttér figyelmének homlokterén kívül marad, bár utalások történnek rá, mégis a részletkérdésekbe nem megy bele. Ez igaz, ám a szerző nem is vállalkozott ez utóbbira, munkáját ugyanis nem valami lezárásának, hanem kiindulópontjának tekinti. Ez tehát olyan volna, mintha egy mai bűvészen számon kérnék, miért nem ő Harry Houdini?

Botig Zalán

A bejegyzés trackback címe:

https://missiles.blog.hu/api/trackback/id/tr2811998892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.