Missiles, a 16-17. század hétköznapi történelme

Várháborúk kora

A várkapitány vagy a várnagy volt-e a várak katonai parancsnoka?

A porkolábok elfeledett tiszte

2017. január 27. - Várháborúkkora

maxresdefault.jpg

A címbeli kérdésre bármily meglepő, a helyes válasz az, hogy egyik se! A képen látható Tátika várban se kapitány, se várnagy nem volt a 16. században. Egy korábbi bejegyzésünkben már vázlatosan bemutattuk a váraink katonai szervezetét, így most egy új sorozatot indítva az egyes tisztségekről fogunk értekezni a 16. század közepi állapotokat bemutatva. Első olvasatra bennem is felmerül, hogy nem felesleges szőrszálhasogatás-e a kérdésfelvetés. A fentebbi tisztségelnevezések ugyanis a korban nem léteztek, azok csak a mai elképzelések visszavetítése. Önmagában ez még nem lenne olyan nagy gond, ha éppen nem ez okozta volna az elmúlt két évszázad történetírásában a félreértések tömkelegét. Ennek köszönhetően a valódi katonai szervezet, a parancsnoki lánc és az egyes feladatkörök a feledés jótékony homályába merültek. A kapitány, vagy ahogy a korban elsősorban nevezték: hadnagy, várhoz való viszonyának és feladatainak bemutatása egy másik írás témája lesz, ezért most csak a várak katonai parancsnokairól, a porkolábokról (latinul castellanus) esik szó.

A latin castellum szó melléknévi leszármazottja a castellanus, amelynek castellumhoz tartozó (személy) volt a jelentése. Az eredeti latin kifejezés végül német közvetítéssel került magyar nyelvbe. Az ó-, illetve a közép felnémet burc, purc szavak melléknévi leszármazottja, a purcave másként burcgrave szó átvétele történt meg, majd a mássalhangzók hasonulása útján magyarosodott a purkurab alakra. Ezt követően pedig a porkoláb szóalak volt használatos. A latin nyelvű okleveleinkben a castellanus szó használata 1260-tól folyamatosan adatolható, míg a jelentéseként átvett porkolábra ismert legkorábbi adatunk 1297-ből való, amelyben latinul ragozva szerepel purcurabio alakban. A porkoláb szó a 14. század közepétől rendszeresen előfordul, a 16. századi magyar nyelvű leveleinkben pedig már teljesen hétköznapi a használata. A porkoláb, mint foglalkozásból eredő ragadványnév a 14. század második felétől széles körben elterjedt az egész Kárpát-medencében.
A ma ismert  és a korszakunkban nem létező várnagy kifejezést a nyelvészeinknek köszönhetjük és a 19. századi történetírás terjesztette el széleskörűen. A várnagy, mint szó, nem az Árpád-korban létezett magyar várnagy kifejezés (maior castri) felelevenítése, hanem attól független újraalkotása, és a 19. század eleji nyelvújítás terméke. Nem csoda, hogy Pápai Páriz 17. század végi latin-magyar szótárából is hiányzik. Az Árpád-kori szavunk esetében a nagy szó, „elöljáró, vezető” jelentésben kapcsolódott a vár szóhoz, aminek a vezetőjét jelentette. Már a korai magyar nyelvben különböző előtagokkal kiegészülve, például had-nagy, száz-nagy, tíz-nagy alakban volt használatos, de ezek többsége, így a várnagy is a 14. századra kikopott. A várnagy is egy ilyen szóösszetétel, aminek első ismert említése a Váradi Regestrumból (1213) való. A modern történetírás által is használt szó azonban Kultsár István nyelvújító alkotása és Beregszászi Nagy Pálnak köszönhetően a keletkezési körülményeit is ismerjük.

Eszerint Kultsár a várak commandantjait újságleveleiben várnagyoknak mondta, logikája pedig a „had” vezetőjének „nagy” szóval létező hadnagy szóösszetételén alapult. Vagyis, aki a hadnak parancsol az a hadnagy, aki a lakodalmaknak az a násznagy, akkor a vár parancsnoka a várnagy. Hogy miért kellett lecserélni és átértelmezni a magyar nyelvben közel hét évszázada használt, és mélyen gyökeret vert porkoláb kifejezést, nem tudjuk. Feltehetően az eredeti jelentése már Kultsár előtt sem volt ismert, de Beregszászi nemtetszése ellenére is szinte azonnal általánosan elterjedt minden történeti publikációban, így a Tudományos Gyűjtemény vagy a Minerva lapjain is.
Az, hogy az ispánsági várhoz kapcsolódó 13. századi magyar várnagyi elnevezést, a magánvárak esetében, egy új jövevényszóval, a porkolábbal, a latin maior castri-t a castellanus-szal cserélték fel, mindenesetre azt jelzi, hogy a két épülettípus és a hozzákapcsolódó katonai és birtokigazgatási szervezet feltehetően alapvetően különbözött egymástól. Az Árpád-kori ispánsági várszervezet valószínűleg csak részben volt előképe a 12-13. század fordulóján kialakuló magán várnépi szervezetnek.
Mivel a latin iratokban előforduló castellanus-t a történészeink következetesen várnagynak fordították, míg a magyar nyelvű forrásokban csak a porkoláb szerepel, a szakirodalomban aligha találunk még egy olyan szót, a tiszttartón kívül (officialis), amelynek jelentéstartalma ennyire összekeveredett volna más fogalmakkal. Leggyakoribb tévedés az, hogy a várnagy a hadnagy (kapitány) előképeként, egymás analógiájaként, gyakran téves fordításaként azonos jelentéstartalommal, míg a porkoláb alacsonyabb rangú tisztségként, gyakran csak börtönőrként jelenik meg a várnagy beosztottjaként. A félreértések elsődleges oka a fordításokban megjelenő „várnagy” szó és a magyar forrásokban szereplő porkoláb összeegyeztetésének hiánya. Ugyanakkor még a castellanus (várnagy), azaz porkoláb tisztség azonosságát felismerő munkákban is a funkció és jelentés terén nagyfokú bizonytalanság és sok esetben téves megállapítások tapasztalhatóak.
A prefektusi tisztségről ugyancsak külön bejegyzésben írok majd, így annak a porkoláb tiszthez való viszonyáról most nem írok. Röviden csak annyit, hogy a prefektus tisztsége a 16. század közepén a porkoláb és udvarbírói tiszt, helyesebben csak azok jogköreinek összeolvadása során jött létre, de mindkét tisztség továbbra is fennmaradt ugyanazzal a tartalommal és ranggal, mint korábban, még a prefektusok által igazgatott várakban is.  A porkoláb, másként castellanus ugyanis már a középkor óta elsősorban a vár, mint katonai és gazdasági központ „helyőrségének” parancsnoka volt, ahogy Tinódi is fogalmaz Dobó István és Zay Ferenc kapcsán: „ezökre bízá jó végháza kulcsát.” E téren a tisztség funkciója a 17–18. században sem változott meg. A Gersei Pethők és leányági leszármazottaik keszthelyi végvárában, ugyanúgy porkoláb és kapunállók képviselték a földesúri várszervezetet a 17. században is, miközben a presidium és helyőrsége a királyi végvidékhez tartozott.
A tényleges prefektusok megjelenésének, illetve a királyi, főúri mezei hadaknak és velük a hadnagyoknak másként kapitányoknak a várak palánkjaiba való állandó jellegű beköltözése miatt a 16. század második felétől a tisztség jelentősen veszített a katonai fontosságából. Az, hogy a középkorban a porkolábok nagyobb hatalommal bírtak, elsősorban annak volt köszönhető, hogy ekkor még ők álltak a familiárisokból álló birtokosi fegyveres kíséret élén, valamint az ideiglenes jelleggel a familiárisokból és jobbágyszervitorokból felálló bárói hadnak is általában valamely porkolábot választották hadnagyául (capitaneus). Ezért a 16. század elejéig jelentős katonai, birtokigazgatási, és bírói szerepet játszottak.
A nagyobb várakban már a 15. század második felétől általános gyakorlat volt, hogy egyszerre két porkoláb is szolgált azonos hatáskörrel, akiknek 1–3 viceporkoláb segíthette a munkáját. A kanizsai prefektusnak 1554-től már két alárendelt porkolábja volt. Előfordult az is, hogy főporkolábnak nevezték őket. Ez azonban nem a kettejük viszonyában jelentett valamiféle alá-fölé rendeltséget, mivel 1566-ban Szalónakon Batthyány Boldizsár mindkét parancsnokot főporkolábnak nevezte, míg közvetlenül utánuk a viceporkolábok következtek a tisztségviselők sorában. Az esetlegesen használt elnevezés tehát a viceporkolábokhoz viszonyított főségre vonatkozott, és nem az egymásköztire. Ugyanakkor arra is akad példa, hogy 1556-ban Ficsor Mihály csábrági porkoláb és udvarbíró utasításában a porkolábtársát viceporkolábnak nevezik. A nyilvánvaló elírást, vagy a vice szó más értelmezését, az évi 50 forintos fizetés, és a lovas hadnagyi szer említése is megerősíti.
A prefektus katonai értelemben ugyan a felettese volt a porkoláboknak, ennek ellenére azonban mindig kellett, hogy legyen egy személy, aki közvetlenül irányította a várnépi katonaságot. Ha az egyik porkoláb valamilyen okból elhagyta a várat, akkor a társa teljes jogkörrel helyettesíthette a katonai teendőiben. Tehát nem volt helyettesük, hanem szükség esetén egymást helyettesítették. A szakirodalom gyakori tévedése, hogy viceporkolábot, mint helyettes várparancsnokot nevezi meg, aki a porkoláb távollétében eljárt.
A porkoláb kiválasztása és a kinevezése hasonlóképpen zajlott le, mint a prefektusok esetében. Első lépésként a megfelelő személyeket vették számba. Ezt követően pedig megkezdődött a jogaikról és kötelezettségeikről a tárgyalás és alkudozás. Kanizsán 1556-ban miután mindkét korábbi porkoláb távozott a hivatalából, Nádasdy Csányi Ákos főprefektusra bízta az egyeztetéseket, mely időközben szabályos „fejvadászatba” ment át. Először a már prefektusként is szóba került Zöld Istvánt szemelte ki. Ő hajlott is az egyezségre, ha Szokoli Mátyás vagy Szörényi János lesz a társa. Csányi ebbe beleegyezett, így már csak a fizetségről való alkudozás maradt hátra. A főprefektus megmutatta Zöldnek Kelédi István korábbi szerződését, amivel azonban a jelölt nem elégedett meg. Végül aztán a felek mégis megalkudtak az összegről is. Másnap azonban mások tanácsára hallgatva Zöld visszalépett, mivel közben Székely Lukács is szolgálatába hívta, ám jóval magasabb fizetésért. Így Csányi kezdhette elölről az egészet.

Időközben Szörényi János Kerecsényi Lászlóval Kanizsára érkezett a remélt prefektusi hely betöltésére. Miután azonban kiderült, hogy már csak porkolábként számítanának rá, ő sem vállalta a szolgálatot. Ezalatt Csányinak Szokoli Mátyással is sikerült egyeztetnie, ő azonban azért mondott nemet, mert Thury György helyére hívták Palotára, ahol 800 forintos fizetést remélt. Csányi ekkor, ha más nincs, akkor ők is jók lesznek alapon, új javaslatot tett a nádornak Nagy Gergely és Récsei István személyében Ám ez a kísérlet is zátonyra futott. Végül Csányi saját embereivel, Bosnyák Mártonnal és Kuskóci Vidával egyezett meg, akiket be is iktatott a porkolábságba. Az új porkolábot a birtokos vagy annak meghatalmazottai iktatták be hivatalába, amelynek, mint minden familiárisnál, elengedhetetlen része volt az eskütétel. Csányi Ákos is egy ilyen beiktatást említett röviden Nádasdy Tamáshoz írt levelében, amikor 1556. december 21-én Bakó Andrást eskette meg a kanizsai porkolábságra.
A korszakunkból számtalan prefektusi instrukciót ismerünk, ami összefoglalóan a porkolábi jogköröket is tartalmazza, de kizárólag részletesen csak a porkolábra vonatkozót, viszonylag keveset. Nádasdy Tamás 1554-ben Terjék Tamás addigi kanizsai porkolábot és udvarbírót, másként prefektust, tényleges prefektussá nevezte ki, és a helyére Erdélyi Tamás mellé Kelédi István korábbi szigeti porkolábot tette meg társául. Az 1554. október 21-én kelt szerződésben felsorolta mindkettejük fizetségét, valamint több pontban összefoglalta Kelédi számára a feladatait és kötelezettségeit. Utasítása szerint az alábbi kötelességei voltak: egyrészt a vár védelméhez szükséges „minden dologhoz és erősséghez hozzá lásson”, ezek mindegyikéről egy lajstromot készítsen. Amennyiben pedig szükséges, Terjék Tamás prefektus akaratával megegyezően társával, Erdélyi Tamással időben a szükséges intézkedéseket megtegyék. Másrészt az ágyúkat, puskákat és más fegyvereket működőképes, használható állapotban tartsák. Harmadrészt, amennyiben a foglyokat a váron kívülre vinnék dolgoztatni, akkor egyikük mindig velük legyen. Felügyeletük biztosítására pedig kapunállókat is küldjön. Negyedrészt, a foglyok szökése esetén, ha annak a kapunállók lennének az okai, akkor arról ők, de ha a várból szöknének meg, akkor ő feleljen. Ötödrészt, a puskaport biztonságos és különböző, magasabban elhelyezkedő részeken tárolja.
Kosár Mihálynak, Tahy Ferenc szigeti prefektus porkolábtársának is fennmaradt az 1550-ben készült instrukciója. Mivel előbbi egyben hadnagyi tisztet is viselt, a két tisztségre vonatkozó részek a prefektusi kinevezésekhez hasonlóan az iratban vegyesen szerepeltek. A porkolábi kötelezettségei között olvashatjuk, az általánosságban megfogalmazott és a vár őrizetére, illetve szükségeire vonatkozó részeken felül, hogy a nagy, a közepes és a kicsi ágyúkról, puskaporról és golyóbisokról, valamint a vár egyéb szükségeiről Tahy Ferenc társával együtt gondoskodjon. Emellett kinevezésében úgy rendelkeztek, hogy egy saját viceporkolábja legyen, aki Tahyéval közösen a kapuk védelméért felelt.
Ugyanekkor Léván, Prandorffer Tamás prefektus mellé a király Majtényi Ulrikot nevezte ki porkolábtársul. Az 1550. április 18-án kelt utasításában részletezte, hogy éberen őrizze a várat és kapuit, valamint társával mindenben egyetértésben legyen, és hűen szolgálja királyát. A tartomány kormányzása ugyan az udvarbíró dolga volt, de neki mindenben a segítségére kellett lennie. A vár építésének ügyében pedig Niclas Graf zu Salm főhadnaggyal és Prandorffer Tamással kellett együttműködnie.
Gyuláról a 16. század elejéről több porkolábi és a vár egészének szóló részletes utasítás is ismert. Ábránffy Péter 1509. évi porkolábi szerződése még nagyrészt általános dolgokat tartalmazott, úgy, mint: a viceporkolábjaival, gyalogosaival és más familiárisaival a vár, város és tartománya őrizetére és szükségeire gondot viseljen, illetve, hogy egy viceporkolábja mindig a várban legyen, valamint szolgálata lejártával a várat fogyatkozás nélkül adja vissza. Brandenburgi György 1520-ban kelt utasítása ugyanakkor Gyula egész várnépére vonatkozott, melyben a porkolábok fizetésén kívül, a bírságpénzről, a tartomány ügyeiről, bíráskodásról és a vár őrizetéről is részletekbe menően rendelkezett. 1528-ból mind Szadobrics Péter porkoláb-udvarbíró, mind porkolábtársa, Bekes János szerződése is fennmaradt, de a fizetésen kívül ismét csak általánosságokat tartalmaznak.
A feladatkörök megismerése után térjünk át a porkolábok javadalmazásának kérdésére. Egyszerű szerződések már a 15. század második feléből is fennmaradtak. Marcali István 1458-ban a szentgyörgyvári porkolábságért, évente 80 forintot, 150 köböl gyümölcsöt, 16 szalonnát, 8 juhot és 800 köböl bort fizetett. Egy évvel később Gersei Pethő Miklós Tátika várában négy falu bírságpénzét, 10 hordó bort, gyümölcsöt és más természetbeni javakat adott Rumi Osvátnak, de az oklevél sérülése miatt az évi fizetésére vonatkozó adat elveszett. Ugyancsak Szentgyörgyváron 1476-ban Büki Dávid zálogbirtokostól Swampek György a porkolábságáért és tartománya tiszttartóságáért évi 200 forintot kapott. Kanizsán 1525-ben Háshágyi Dénesnek évi 300 forint, 16 hordó bor, 16 juh, 400 vaj és 150 köböl gyümölcs járt. Gyulán pedig 1520-ban a két porkoláb fele részben osztozott a 16 lóra kapott évi 182 forinton, 14 hordó boron, 175 köböl gyümölcsön, 50 disznón, valamint az olajra 5, asztalukra 80, ruhára adott évi 14 forinton.
A mohácsi csatát követően nem sokban változott a szerződések szövege, de egyre általánosabbá vált, hogy a familiáris lovagi szert is felsorolták a juttatások között. Szadobrics Péter gyulai porkoláb 1526-ban még lovak nélkül számolva, 110 forintot kapott egy évre, addig 1528-ban Bekes János már 8 lóval együtt, évi 240 forintra, ruházatért 24 forintra, a lovainak zabra és szénára, és az 1 forintos bírságpénz felére számíthatott éves jövedelemként.
Az 1550-es években a prefektusok alatt vagy társként szolgáló porkolábok esetén is, lényegében az éves fizetések megállapítása a korábbiaknak megfelelően történt. Szigeten 1550-ben Kosár Mihály 10 lóra évi 100 forintot, 100 köböl búzát, 200 köböl bort, 10 szalonnát, Majtényi Ulrik Léván pedig, 100 forintot kapott, 4 szolgája és 5 lova részére. Kerecsényi László két szigeti porkolábját, Morgai Jánost és Gubasócit is ismerjük 1555-ből, akiknek azonban csak a zsoldhátralékukat jegyezték fel.
Kanizsáról négy tételes fizetési jegyzék maradt fenn ebből az időszakból. Az első 1554-ből, amelyben az szerepelt, hogy Erdélyi Tamás 8 lóra 108 forintot, 80 köböl bort és még 1 hordóval, 45 köböl búzát, 45 köböl rozst, 80 köböl zabot, 100 tyúkot, 100 sajtot, 6 pint vajat, 8 szalonnát, 12 sót, 50 halat, és 20 szekér szénát, míg társa Kelédi István 8 lóra 140 forintot kapott. Neki egyébként minden másban ugyanannyi járt, kivéve búzából, rozsból, illetve zabból, mert az előbbi kettőből 55–55 köböllel, utóbbiból pedig 100 köböllel. Bakó András idején tovább nőtt a termény járadék, mert 1556-ban 8 lóra 125 forintban, 100 köböl zabban, 60–60 köböl búzában és rozsban részesült, míg a többi esetében ő is azt kapta, mint elődei. Később némileg csökkent a javadalom, mert 1564–66-ban Kuskóci Vida és Tőke Benedek mindketten 6–6 lóra évi 93 forint 75 dénár, 60 köböl bor és még egy hordóval, 37,5 köböl búza, 37,5 köböl rozs, 60 köböl zab, 6 szalonna, 75 tyúk, 75 sajt, 4,5 pint vaj, 6 só, 6 font olaj, 2 tehén, 20 szekér széna fizetésben részesültek. Ezen felül Kuskóci még saját személyére, feleségére, gyermekére és 2 cselédjére ételt és italt is kapott.


Miután áttekintettük, hogy kik is voltak a porkolábok, mi volt a feladatuk és miként szolgáltak, illetve milyen javadalmazás járt munkájukért, könnyen összegezhetjük az ismereteinket. A legkorábbi példáinkból világosan látszik, hogy a vizsgálatba vont közel száz évben a porkolábok feladatai és fizetségük keretei nem sokban változtak. Javadalmazásuk alapvetően két részből állt: évi fizetésért szolgáltak, melyet jelentős természetbeni juttatás egészített ki. Ez utóbbi különböző terményekből és asztaltartásból állhatott. A királyi várak esetében, a mezei hadban hadnagyként és főlegényként is szolgálhattak. A szerződés feltételeinél bár figyelembe vették a korábbi állapotokat, de minden esetben egyedi alkukban kötötték ki, kit mekkora javadalmazás illettet meg. A váranként eltérő összegek mögött elsősorban a birtokos lehetőségeit, a feladatok nagyságát és a felfogadott személyek társadalmi rangját sejthetjük.
A fizetés pénzbeli nagysága nagyban függött az alájuk rendelt lovagi szer méretétől, illetve attól is, hogy az illető viselt-e más, a forrásainkban nem említett tisztséget is. Általánosságban kijelenthetjük, hogy egy átlagos porkoláb 80–150 forint közötti összeget keresett évente, melyet az egyéb járandóságok csak növeltek. Több alkalommal arra is volt példa, hogy ez utóbbit is pénzben megváltva fizették ki, ami a forrásokban szereplő magasabb összeg egyik oka is lehetett. Előfordulhattak jóval kisebb összegek is, de feltehetően más az adott forrásban nem részletezett járandóság állt a háttérben. Legfontosabb kötelességeik közé tartozott a várépület védelme, a tartományon belüli rendészeti feladatok, a fegyverek és puskapor, illetve a foglyok őrzésének felügyelete. Mindezen feladatok elvégzéséhez átlagosan 5–10 ló közötti familiáris szerrel rendelkeztek, de ennél kevesebbre, illetve többre is akad példa. A kisebb, szegényebb vagyonú birtokosok váraiban pedig mindettől egészen eltérő egyedi esetek is előfordulhattak.

Szatlóczki Gábor

Részlet Szatlóczki Gábor: Vár a várban. A várak népe és a mezei hadak a 16. század közepén I. A várak népe. Szeged, 2016. című könyvből.

Címkép: A Tátika vár rekonstrukciós elképzelése. Készítette Szakonyi Balázs, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://missiles.blog.hu/api/trackback/id/tr8412141859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vezér01 2017.01.28. 14:01:37

" Nem felesleges szőrszálhasogatás -e " ! / de ne vegyétek szőrszálhasogatásnak ! /

Hefe 2017.01.28. 15:39:39

ez egy teljesen jo cikk lenne, csak kicsit szerkeszteni kellett volna, peldaul bekezdesekbe rendezni, mert igy olvashatatlan.

Jakab.gipsz 2017.01.28. 15:56:18

Az észrevételek jogosak, de így is jó cikk, bepillantást nyerhetünk eleink gondolkodás módjába is. Nem hinném hogy megtanulnunk kellene inkább megérteni, a "feudális csökevény mint elő ítélet" egy nagyon is, racionális gondolkodás módot rejtettel.

cardiobascuralis 2017.01.28. 16:22:30

Esetleg nem kéne baromságokat írni.
A porkoláb a börtönőr németből átvett megnevezése.
A hadnagy meg hadnagy, teljesen más tészta, mint a kapitány, az egyik rendfokozat, a másik beosztás. Semmi köze egymáshoz a kettőnek.

cardiobascuralis 2017.01.28. 16:29:51

@Kara kán:
Sajnos, a nyestre idióták írnak baromságokat cikként.
Kb. olyan faszok, mint akik az új helyesírási szabályzatot megalkották.
Ennek a cikknek az elkövetője is keveri az e mutató névmást az -e kérdőszóval.

Ugyanis a Győzike.féle "Hát ezt kell csinányi e?" típusú mondatokban az e bizony nem az -e kérdőszócska, hanem mutató névmás. Ugyanis a népnyelvben vannak olyanok is, hogy "Ezt e." És nem kérdőmondatok, tehát kérdőszó eleve nem lehet bennük.

dunántúli gyerek 2017.01.28. 17:38:36

Egyszer veszek egy ilyen várat. Vagy építek egyet, nagyon bejön. Én leszek a várnagy.

doppeladler 2017.01.28. 17:59:19

Kár volt azt az "e"-t kijavítani. Most megint győzött a "nyelvművelő" lángszóró.

:)

cardiobascuralis 2017.01.28. 18:13:57

@Kara kán:
Mondjuk arra, hogy veled ellentétben én tudok magyarul?

toportyánféreg 2017.01.28. 23:03:04

és hol lakik a szarkaláb?

cardiobascuralis 2017.01.28. 23:54:11

@Jakab.gipsz:
Az, hogy valaki sokat dolgozik vele, nem érdem, ha a végén szart alkot.

"egy tévedést kijavításra kerül" - te valami rendőrségi fogalmazótól tanultál magyarul?

Pic 2018.09.24. 12:32:59

@cardiobascuralis:

Ugyan Ne bántsátok már egymást. Ti is ugyanezeket a hibákat elkövetnétek.

Ezek a hibák tipikusan abból jönnek, amikor valaki megfogalmaz/megír egy szöveget, majd eszébe jut még valami, hozzáír, azt átjavítja, még hozzáír jószándékkal, pedig már nem kellene, aztán meglátja, hogy ezt a gondolatmenet rosszul fűzte a másikhoz, megint kijavítja....

Végül már hiába is olvassa el amit írt, mert ő a szemeivel azt "akarja" látni amit ő oda szeretett volna írni.

Ez ismert hiba, ezért volt régen újságoknál az olvasó szerkesztő, nyomdában ha jól emlékszem korrektornak hívták ezt az embert. A mai világban pedig FRISS SZEM-nek hívjuk amikor pl írok valamit és tudom, hogy mit "követtem el" lásd fentebb, akkor átdobom egy kollégának, hogy ugyan nézzen már rá friss szemmel, mert mivel őneki a szöveg új, így elméletileg jobban észre fogja venni a logikai, fogalmazási bukfenceket, elírásokat.

Értelemszerűen egy bloggernek ilyen nincs.

Sőt mint tudjuk az Index újságíróinak sincs ilyen, sokszor egy helyesírás ellenőrzésre sem "futja " idejükből.....