A török-magyar háborúk korának egyik részleteiben legkevésbé ismert időszaka az 1541 és 1546 közötti öt esztendő dél-dunántúli története. Jelen írásomban a szakirodalomból és korabeli krónikákból ugyan többé kevésbé ismert, de jobbára rosszul datált, vagy tévesen szereplő eseményeket igyekszem felvázolni a legújabb kutatások eredményeinek tükrében. Mikor 1541. augusztus 29-én Szulejmán szultán immár harmadszor is megszállta Buda várát, véglegesen is birtokba vette a Magyar Királyság fővárosát. Kezdetben a Duna-Dráva torkolatig már az 1530-as évek végére birtokba vett és szorosan a folyó menti felvonulási utat szegélyező török fennhatóság alá került terület, Buda elfoglalása után is csak északi irányba bővült a fővárosig. Baranya, Tolna és Fejér megye nagy része továbbra is magyar uralom alatt állt, így Pécstől, Székesfehérvárig a magyar várak várnépi gyalogosai és lovagjai, illetve a palánkjaikban állomásozó kisebb létszámú mezei csapatok hadnagyságai állandó veszélyt jelentettek a budai török uralmat biztosító Duna menti utánpótlási vonalnál.
Szulejmán 1543-ban ismét nagyobb hadjáratott vezetett Magyarország területére, melynek során a Drávától délre Valkó várát, a Dunántúlon pedig többek közt Siklóst, Pécset, Székesfehérvárt és Esztergomot is elfoglalta mintegy 50-60 kilométer széles hódoltságot kialakítva a Duna nyugati partvonala mentén.Habsburg Ferdinánd magyar király és az ország rendjei már 1540-ben Perényi Péter személyében országos főhadnagyot neveztek ki, majd 1542-ben osztrák és német-római birodalmi segélycsapatokkal megkísérelték Buda ismételt visszafoglalását, mely végül súlyos vereségbe torkolt Pest sikertelen ostroma miatt. A kudarc nyomán Perényi helyére kinevezett Nádasdi Tamás és előbbi társa Bátori András országos főhadnagyok, illetve a Dunántúl északi felén, Győr és Komárom környékén immár állandó jelleggel az országban állomásozó osztrák segélyhadak, Hans Ungnad obrist feldhauptmann vezetésével lényegében csak követni tudták Szulejmán szultán 1543-as hadjáratát, a Pécsre, Székesfehérvárra és Esztergomba, valamint a környező magánvárakba küldött kisebb segédhadakat leszámítva nem rendelkeztek elegendő erővel a török terjeszkedés megállítására.
A magyar hadvezetés az 1543-as elsöprő török terjeszkedést követően sürgősen új védelmi vonal kialakításába kezdett a Dél-Dunántúlon, melynek eredményeként Tolna megyében Simontornya, Ozora, Tamási, Döbrököz és Dombó, Somogy megyében pedig Somogyvár és Szigetvár váraiba és palánkjaiba magán mezei hadak és királyi, illetve főhadnagyi csapatok kerültek. Alighogy Szulejmán szultán serege elvonult, Kászim mohácsi bég 1543 októberében Somogy megye északi részét támadta, elpusztítva Somogyvár tartományát, majd elfoglalta Koppány mezővárosát és új erősség építésébe kezdett, ahol 600 lovast és 200 janicsárt hagyott. Válaszul Verbőczi Imre katonáival Somogyba vonult, de nem sikerült megakadályoznia a török foglalást, így dolgavégezetlenül tért vissza Döbrököz várába. Kászim decemberben a Somogyvár és Kaposvár közti Osztopán kastélyát építette, de annak befejezését a magyarok feltehetően megakadályozták, mert a későbbiekben nem hallunk róla.
Pécs eleste után a várost elhagyó lovas had egy része Magyar Bálint és Bocskai Ferenc hadnagysága alatt némi kitérővel Szigetre vonult vissza a Török család várban szolgáló magánkatonasága mellé és Leonhard Vels feldobrist megbízásából maga Martonfalvai Imre deák fogadta őket királyi zsoldba. Ettől kezdve királyi mezei had állomásozott Szigetváron, egyedül csak Ozora vára nem kapott segítséget, melyet az 1543-ban pápai prefektussá kinevezett Martonalvai igyekezet megtartani Pápáról.
Kászim bég első nagy rablása és Ahmed fehérvári bég 1544-es somogyi-tolnai hadjárata
1544-ben a török tovább szélesítette a Buda körüli hódoltságot és április végén a pasa és több szandzsák serege Visegrád ostromába kezdett. Ezzel egy időben a dél-dunántúli magyar hadak lekötésére Kászim mohácsi szandzsákbég Somogy és Zala megyékre támadt, egészen Komár és Kanizsa térségéig feldúlta a vidéket, felégetett 60 várost és falut, illetve rengeteg embert elhurcolt. A törökök elfoglalták és megszállták a Somogy megyei Ötvös kastélyát, valamint felprédálták Kanizsa, Segesd és Babócsa várak és más erősségek tartományait egészen a Dráva-Mura közéig. A Szigetvárra nézve talán a legveszélyesebb dolog az volt, hogy a vár hátában, attól alig 10 kilométere nyugatra lévő Görösgálon legkésőbb már 1544-ben török katonaság állomásozott. A Görösgáli Batthyányi család egykori várkastélya valamikor az 1543 őszén, vagy az 1544. áprilisi „hadjárat” során került oszmán uralom alá.
A pécsi bég egyértelmű célja volt az első vonalbeli magyar várak bekerítése és az utánpótlástól való elzárása. Koppány a tolnai várak, míg Görösgál török helyőrsége Sziget hátában akadályozta a magyar hadak mozgását. Ősszel Ahmed fehérvári bég Ozorát próbálta elfoglalni. Nádasdy sietve Kanizsa alá vonult, ahonnan október 19-én indult Koppány alá a főhadnagyi had, míg ő ismét Győr és Komárom térségébe ment, ahol november 19-ig maradt. Martonfalvai Győrből kért segítséget, és Vels parancsára a Rábaközből és Devecserről érkezett lovasokkal kiegészülve elindultak a vár felmentésére. Mivel Ahmed fehérvári bég seregének közvetlen megtámadásához elégtelen volt az erő, úgy döntöttek Székesfehérvár megtámadásával igyekeznek elvonni a törököket Ozora alól. Miután sikerült a várost elfoglalni és felgyújtani, a bég is félbehagyta az ostromot majd visszasietett Fehérvárra. Nádasdi Koppány elleni támadásának célja valószínűleg Ozora, esetleg Endréd felmentése volt. Endréd várát Ahmed fehérvári bég foglalta el 1544-ben, de az erről beszámoló Kátib Mohammed török történetíró ennél közelebbi adatot nem jegyzett fel, így nem tudjuk, hogy Ahmed akciójára áprilisban, vagy ősszel került sor. Mégis a legvalószínűbbnek az utóbbit tarthatjuk.
Mehmet budai pasa 1545-ös tolnai hadjárata
Szulejmán szultán Tolna megye maradékának meghódítására 1545. április 4-én utasította a budai pasát, valamint a mohácsi és fehérvári szandzsákbégeket. Célja egyértelműen Török Bálint szigeti és Verbőci Imre döbröközi várainak elfoglalása volt. A szultán mindkét várra jogot formált egykori birtokosai vállalásai alapján, így Török Bálint 1544-ben, míg Verbőci István 1541 körül akarta átadni várait, előbbiről azt is tudjuk, hogy szabadulása fejében. 1545 júliusában Leonhard Vels győri obrist feldhauptmann követet küldött Budára, hogy a béke lehetőségéről tárgyaljon a pasával, ő azonban három heti rabság után azzal bocsájtotta szabadon a követet, hogy a szultán neki megparancsolta a Dráva és Duna közti vidék elfoglalását. Augusztus végén már Pécsen gyülekezett a török, de a nagy támadásra csak novemberben került sor. Mehmet pasa a budai, esztergomi, fehérvári és pécsi szandzsákok seregével november elején elsőként Simontornyát vette ostrom alá, miközben Nádasdy Tamás főhadnagy november 10-én Pápán szállt táborba a megyei hadakkal, hogy a vár felmentésére induljon. Vélhetően eleve nem sok segítségre számíthatott, mivel Leonhard Vels ugyanezen a napon meghalt, így az osztrák rendek fizette hadak időlegesen parancsnok nélkül maradtak.
A várat 300 katona védte, és ha hihetünk a török forrásainknak, egy Markocsi Tamás nevű magyar volt a porkoláb vagy a hadnagy. A vár körülzárása után a pasa a feladásért cserébe szabad távozást ígért. A parancsnok azonban a török hitszegéstől tartva a harc mellett döntött. Hamar kritikussá vált azonban a helyzet, amikor egy az ostromtáborra való kiütés balul sült el, mert a bekerített magyar katonákat mind megölték. Ezután a törökök megrohanták a várat, mire Markocsi kinyittatta a vár kapuit és maradék katonájával kitört a várból. Csodával határos módon az ellenség derékhadát áttörve sértetlenül elmenekült.
November 17-én Késás Pál és Kálnai János csurgói porkolábok már arról írtak, hogy Simontornya, Ozora és Döbrököz várakat elfoglalta a török, és jelenleg Dombó alatt van. Attól féltek, ha segítség nem érkezik, karácsonyra az összes vár és kastély török kézbe kerül. A legfontosabb vár Döbrököz volt itt állomásozott Verbőczi Imre hada, innen intézte a Tinódi által is versbe foglalt támadásait Kászim bég ellen már 1542 óta. A várat még apja, Verbőczi István 1541-ben a szultánnak ígérte, de halála után a fia azonnal Ferdinánd pártjára állt. A budai pasa a vár alá érkezve rögvest erős ostrom alá vette és nagy veszteségek árán, de gyorsan el is foglalta. November 24-én a szigeti tisztatartók jelentették Kanizsára, hogy, ha a keresztény had nem jön alá, akkor a környező kastélyokat bizonyosan pusztán hagyják. Dombó végül magyar kézen maradt, miközben a magyar hadak Pápán várakoztak és végül nem indultak el a várak felmentésére sem. Egy hónapnyi tétlenség után végül december 6-án feloszlott a királyi sereg. Az alig két hetes török offenzíva következményeként 1546-ra jelentősen visszaszorult a magyar fennhatóság, Simontornya és Döbrököz rövid ostrom után elesett, míg Ozora és Tamási várait feltehetően a védői maguk hagyták üresen a török közeledtének hírére. Decembertől már mind a négy várban török katonaság állomásozott, csak Dombó vára maradt egyedüli magyar erőségnek.
A dél-dunántúli végvidék gyors összeomlása és a tehetetlenség okán Nádasdi Tamás 1546. február végén lemondott a főhadnagyi posztról, Ferdinánd király pedig március 1-ével Vels utódjára, Salm Miklósra és Várdai Pál esztergomi érsek királyi helytartóra bízta az új magyar végvidék megszervezését. A beszedendő hadiadó terhére mintegy 2000 lovasból és 1400 puskás gyalogosból álló állandó mezei haddal tervezték megerősíteni a magyar kézen maradt területek védelmét. Az Enyingi Török család belátva, hogy egyedül képtelen Sziget várának megtartására, királyi kézbe adta a térség kulcsát jelentő erősséget. Nádasdi Tamás helyére, miután ő ismételten elutasította a dunántúli főhadnagyi posztot, átmenetileg Késás Pál egykori szigeti, majd csurgói porkolábot nevezték ki, de csak vicehadnagyi minőségben, de teljes jogkörrel. Késás Pál és a Sziget élére kinevezett új királyi prefektus és főhadnagy, Seged György május 28-a után indult Pozsonyból állomáshelyére, de a törökök is felkészültek arra, hogy megakadályozzák Sziget királyi átvételét.
Dombó második ostroma
A márciusban a Szigetre érkező első magyar erősítésekkel egy időben Kászim bég Pécsen tartott találkozót a főembereinek, majd parancsot adott egy nagy hadjáratra. A magyar végeken azonban semmi biztosat nem tudtak arról, hogy Veszprém, Palota vagy Sziget elfoglalása-e a törökök terve. Május 24-én Székely Lukács még arról írt Hans Ungnadnak, hogy a babócsai tiszttartók segítséget kértek tőle, mert egy pécsi kém jelentése alapján a vár megtámadásától tartottak. Miközben a Késás Pál és Seged György Sziget hivatalos átvételére indultak, Kászim összegyűjtve a mohácsi szandzsák hadait, kiegészülve egy 2000 fős tatár segédhaddal, Sziget vagy Babócsa helyett az utolsó Tolna megyei magyar vár, Dombó ostromába kezdett. A teljes török had létszáma mintegy 6000 fő lehetett, de ebben a számban a törökök mellett nagyszámú munkára kényszerített paraszt és az említett tatárok is benne voltak. A fegyverforgatók száma óvatos felülbecslés mellett, valahol 4-5 ezer körül lehetett, de annak nagyrésze is lovas volt. Ezt látszik igazolni az a márciusi kémjelentés is, melyben Salm Miklóst az egyes török szandzsákok katonai erejéről informálták. Eszerint a pécsi szandzsákban 4000 katonát lehetett mozgósítani. Dombó várát és palánkját, ha teljes volt a létszám, akkor a várnépi katonaságon kívül 12 lovas és 100 gyalogos védelmezte. Nem sokkal az ostrom előtt azonban a vár két porkolábja összeveszett egy korábbi portyán szerzett ló okán. Végül Gere Benedek, Verbőci porkolábja, kizárta a várból a másik birtokos Mekcsei István porkolábját, Horváth Lukácsot. A sikeres védekezés egy ekkora sereg ostroma ellen, eleve reménytelen volt, mert a hősi halál árán legfeljebb is csak pár napig tudták volna feltartani a török hadat. Gere inkább tárgyalásokba bocsátkozott Kászimmal és 1546. június 7-én szabad elvonulás fejében feladta a várat. A sors iróniája, hogy végül azon a lovon lovagolt ki a vár kapuján, ami miatt összeveszett a társával.
Kászim bég második nagy rablása
Dombó alól Kászim bég hada Sziget felé vonult el, majd június 10-e előtt Kálmáncsehi és Görösgál között szállt táborba. A gyors török támadás okán nagy volt a riadalom a magyar végeken, Kanizsán olyan rémhírek terjengtek, hogy Kászim 40 ezer! tatárral akar nagy rablást tenni, vagy várat ostromolni. Nádasdy Tamás 8-án arról írt Várdai Pál esztergomi érseknek, hogy Kászim bég Somogy, Zala és Vas megyét, míg Dervis bég Sopron, Vas és Veszprém megyét akarja elpusztítani. Sziget várát ekkor mintegy 270-300 katona és a tartomány fegyverforgató népe védte. A 170 gyalogos mellett, Móré Gáspár hadnagy alatt kb. 40, míg Pellérdi Ádám alatt 62 lovas volt. A teljes szigeti őrség jó esetben 5-600 fő lehetett. A vár és a város palánkja elhanyagolt állapotban volt, hiány volt tűzfegyverekben, puskaporban és alig volt élelem. Késás Pál dunántúli vicehadnagy lovasai és Seged György prefektus már nem tudod bejutni a várba, így Kanizsán várakoztak. Ennek ellenére Kászim még csak kísérletet sem tett a vár megszállására és ostromára. Valószínűleg a török had nem rendelkezett elegendő várostromra alkalmas ágyúval és kellő számú gyalogsággal. Elsődleges célja, mint azt a Kanizsa és Sziget között felvett pozíció is mutatja, Sziget megerősítésének megakadályozása volt, illetve a már korábban segítségül hívott szandzsákbégek drávai átkelésének biztosítása. A Malkocs, Murát és Bali bégek vezette három szandzsákból (boszniai, hlivnoi, zolniki) összehívott 3000 fős sereg a Száván átkelve Pozsega érintésével Valpó térségében egyesült a pozsegai pasa csapataival, majd egy drávai hajóhídon keresztül jutva, csatlakoztak Kászim táborához. A 9000 fősre duzzadt török had a Dráva mentén, június 11-12-én elindulva Kanizsa, Letenye és Alsólendva térségéig mindent felégetett, továbbá 10-15 ezer embert és minden állatot elhajtott. A tűz martaléka lett a kanizsai tartomány nagyrésze és Kanizsa városa is. A várat itt sem ostromolta meg a török had, ahol a várnépi katonaság mellett Nádasdy magán hada és Késás Pál főhadnagy serege és vele az új szigeti prefektus is benn tartózkodott. A vidék népességét Kanizsáról ágyúlövésekkel leadott hangjelzésekkel megpróbálták ugyan riasztani, de a foglyok nagy számából ítélve ez nem volt túl sikeres. A szétrajzó török sereg feltehetően több hullámban vonult vissza, mert két eltérő jelentés is ismert. Székely Lukács június 14-én, Varasdon kelt levele szerint a törökök Csurgó térségét érintve már 14-e előtt Pécs alá vonultak vissza, ahonnan a csatlakozott bégek hada a Dráván átkelve visszatért Szlavóniába. Késás Pál és Nagy Máté kanizsai prefekus szerint viszont június 18-án Kanizsától északra, a kanizsai mocsár és Újudvar között vonultak vissza.
Dombó 1546. június 1-ei feladásával Tolna megye maradéka is török hódoltság alá került, majd Sziget sikeres királyi átvételét követően a Somogyvár, Kaposvár és Szigetvár vonal mentén új magyar végvidék jött létre, mely Kaposvár 1555 évi elestével némileg ugyan módosult, de Szigetvár 1566 évi elestéig, nagyobbrészt Nádasdi Tamás, Tahi Ferenc, és Zrínyi Miklós áldozatvállalása révén feltartoztatta a török fennhatóság további dél-dunántúli terjeszkedését. Kászim bég két nagy rablása jelentős hatást gyakorolt a Dél-Dunántúl hétköznapi életére, számos település ekkor vált jobbágyok nélküli pusztafaluvá. A pusztítás mértékét jól jelzi, hogy mintegy 15 évvel később, 1559-ben is elevenen élt a kanizsai tartomány jobbágyainak emlékezetében az 1544-ben és 1546-ban elszenvedett támadások.
Szatlóczki Gábor
Kép forrása: A Hereditas Hungarica Webáruház - Pécs ostroma 1664. Martin Zeiler:Neue Beschreibung des Königreichs Ungarn, Lipcse, 1664
