A mantovai herceg, Vincenzo Gonzaga (1587–1612) 1595-ben, 1597-ben és 1601-ben személyesen vezetett hadat Esztergom, Győr és Kanizsa falai alá. Mi sarkallt egy itáliai uralkodót arra, hogy a saját költségén kiállítson néhány száz lovast és a magyarországi hadszíntérre jöjjön velük, hogy az Oszmán Birodalom ellen harcoljon?
Esetében mind a keresztes háborúk eszméjének a feléledését, mind pedig az önös érdeket felfedezhetjük. A Gonzaga család ugyanis, amely magát a bizánci trón örökösének tekintette igen nagyszabású terveket szövögetett, amelyekben szerepelt a Balkán meghódítása, valamint a tizenöt éves háború idején egy Erdélyt és Felső-Magyarországot egy kormányzóság alatt egyesítő elképzelés is, amelynek tervét a família bozzoloi ágához tartozó Ferrante nyújtotta be a prágai udvarhoz, akit 1601-ben felső-magyarországi Generalobristnek neveztek ki. Gonzagák mantovai udvarában a keresztes lovagok mítoszának feléledésében Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem című munkája játszott jelentős szerepet és nyújtott ideológia alapot a herceg személyes ambícióihoz. A kisebb segélyezőknek pedig a császár hűbéreseiként egyébként is kötelességük volt fizetni a birodalmi matrikulaadó rájuk eső részét.
Vincenzo herceg azonban nem volt túlzottan szerencsés és jártas sem. Az első magyarországi hadjárata alkalmával, 1595-ben egy nappal stratégiai jelentőségű Esztergom visszafoglalását követően jelent meg katonáival Mátyás főherceg táborában. Így bár katonai képességeit nem mutathatta meg, ám mecénási tevékenységéből ízelítőt adott, hiszen magával hozta egész udvari zenekarát, amely Claudio Monteverdi egyik zeneművét adta elő.
Két esztendővel később ismét lekéste katonáival a hadjárat megindulását, így nem vehetett részt Pápa visszafoglalásában. Mintegy 400 lovasa aztán a hédervári táborban csatlakozott a Miksa főherceg vezette keresztény fősereghez, amely 1597. szeptember 7-én elindult a Bécs védelme szempontjából stratégiai fontosságú Győr ostromára. A hadak szeptember 9-én érkeztek meg az erősség falai alá. Gonzaga kamarásával és nemeseivel, összesen 15 vagy 20 lovassal kíváncsiságból Győr közelébe lovagolt. Amikor az ostromlottak észrevették a színpompás ruhákba öltözött, kiváló harci méneket megülő színes és tegyük hozzá nagyon merész társaságot kitörtek rájuk. Gonzaga és kísérete, amint észlelte a veszélyt, menekülésbe kezdett, ám félő volt, hogy a herceg élve jut az oszmán katonaság kezére. Életük megkíméléséhez a kulcs végül nem gyors lovaik voltak, hanem az, hogy Seifreid von Kollonich lovas lövészeinek egy zászlója a közelben tartózkodott és segítségükre sietett. Az itáliaiak veszteségei így is jelentősek voltak. Kíséretének egyik tagját szablyával a torkán súlyosan megsebesítették, de még így is el tudott menekülni. Emellett egyik lovagjának a karját vágták le, míg egy nemes apródja a kezén szenvedett sebesülést. A legrosszabbul közülük azonban az a talján nemes úr járt, akit az ostromlottak magukkal hurcoltak az erősségbe. Kollonich lovasai sem úszták meg veszteség nélkül az összecsapást, hiszen egyikőjük szintén fogságba esett, míg a trombitásuk szája elöl ellőtték a hangszerét.
Gonzagának a további győri ténykedéseiről nincs egyelőre információnk, ám az bizonyos, hogy sem a halál közeli élmény, sem a sikertelen ostrom nem szegte a kedvét attól, hogy még egyszer részt vegyen egy magyarországi hadjáratban. Kanizsa 1601. évi ostroma idején Ferdinánd főherceg (a későbbi II. Ferdinánd német-római császár és magyar király) egyenesen helyettesévé nevezte ki. E poszton aztán bebizonyította a kor ostromtechnikájához való hozzáértését, illetve hozzá nem értését. A több, mint két hónapos ostromot követően a sereg roncsai alig tudtak elmenekülni az őket üldöző oszmán és tatár portyázók elől.
Bagi Zoltán Péter