A 16-17. században folyamán egy hadjárat, egy csata vagy egy ostrom alkalmával a magasabb katonai tisztséget betöltők is állandó veszélyben forogtak, hiszen nem egyszer katonáik élén rohantak az ellenségre, bizonyítva bátorságukat és rátermettségüket. Emellett azonban a táborokban terjedő ragályos betegségek, illetve véletlen balesetek is megpecsételhették sorsukat ugyanúgy, mint bárki másnak.
Karl burgaui őrgrófra, az 1597. évi hadjárat Obrist-Feldmarschalljára ez utóbb említett két veszély is leselkedett. Mielőtt azonban betegségére és balesetére az abban az esztendőben a Fuggerzeitungban fennmaradt bejegyzéseket ismertetném, érdemes két rövid kitérőt tennünk. Egyrészt tisztázni is kellene, ki volt a derék Karl. A burgaui őrgróf egy úgynevezett morganatikus házasság gyümölcseként látta meg a napvilágot 1560. november 22-én a csehországi Pürglitz kastélyban (ma Křivoklát). Atyja a Tirolt kormányzó Ferdinánd főherceg (I. Ferdinánd német-római császár és magyar király fia), míg anyja egy augsburgi patríciuslány, bizonyos Philippine Welser volt. Mivel Ferdinánd főherceg rangon aluli személlyel lépett frigyre, így legidősebb fia nem örökölhette címét. A Habsburg család azonban támogatta a parvenü rokont, amely jelentős katonai tisztségek elnyerését jelentette a számára.
A főherceget a tizenöt éves háború kezdetén, 1594-ben unokaöccse, II. Rudolf német-római császár és magyar király felkérte a magyarországi hadak parancsnokságára. Az idős, ekkor 65. életévében járó Ferdinánd ezt ugyan elutasította, ám fia számára megnyílt a lehetőség, hogy katonai babérokat szerezzen magának. Már 1594-ben egy gyalogos regiment parancsnokává nevezték ki. A következő évben, 1595-ben, majd két évvel később újra pedig az uralkodói szándéknak megfelelően Obrist-Feldmarschall lett. E tisztség mindenkori betöltőjének igen széleskörű katonai ismeretekkel kellett rendelkeznie. Illséházy István, a pennája hegyét vitriolba mártani sohasem rest későbbi nádor azonban a következőket írta róla, illetve katonai képességeiről: „Az [Miksa főherceg] vicéje még annál is tudatlanabb, sőt ugyan parvae vel nullius virtutis homo erat computandus.” Leírásából pedig az is kiderül, hogy a főparancsnok Miksa főherceg nem igazán örült annak, hogy az őrgrófot nevezték ki erre a felelősségteljes posztra: „Maximiliánnak ellene vala, hogy ezt adták volt melléje.”
Mint már említettem, az őrgrófot ráadásul a balvégzet is megkísértette, először betegség formájában, amely az 1597-ben Pápát ostromló keresztény had táborában keríttette hatalmába. A Fuggerzeitungban fennmaradt levelek szerint az őrgróf augusztus végén magas láza kezelésére Sopronba utazott, ahonnan csak a következő hónap elején tért vissza. Sajnos a kórról, ami hatalmába kerítette nincs semmilyen ismeretünk, azt azonban tudjuk, hogy a Gianfrancesco Aldobrandini vezette pápai segélyhad katonáinak jó része ekkor már harcképtelen volt a táborban grasszáló járvány miatt. Maga Miksa főherceg pedig szintén lázas betegen irányította Győr nem túl intenzív ostromát.
Ennek során, szeptember hónapban érte baleset az őrgrófot. Az ostromlók táborból szeptember 20-i keltezéssel érkezett jelentés szerint hír futott be arról, hogy a török 1500 katonával és néhány száz szekérnyi élelemmel meg akarja segíteni az erősséget és már a közelben is vannak. A híradás átvétele után Miksa főherceg és az őrgróf szeptember 19-én megszemlélték a Győrhöz vezető utakat. Amikor visszatértek volna táborukba Karl lova egy olyan gödörbe lépett, amelyet még az 1594. évi ostrom során Szinán nagyvezír parancsára ástak ki. A ló az esésnél nyakát szegte és hamarosan ki is múlt. Az őrgróf szerencsésebben járt, hiszen ha nagy üggyel-bajjal is, de kihúzták az élettelen jószág alól. Először állítólag nagyon rosszul lett, de utána napról-napra erősödött. Az őrgróf tehát túlélte nem csupán a betegséget, hanem egy súlyos lovasbalesetet is. Az ostrom menetét azonban nem tudta pozitív irányba elmozdítani. Az őrség ellenállása, valamint a szerdár vezetette felmentő had közeledésének hallatán az egész keresztény sereg október 3-án átvonult a Csallóközbe. A hadjárati év leteltével pedig az őrgróf végleg távozott a magyarországi hadszíntérről.
Bagi Zoltán Péter
