Lajos Vilmos, Baden őrgrófja, hivatalos portré (Badisches Landesmuseum, Karlsruhe)
Lajos Vilmos baden-badeni őrgróf, avagy Bádeni Lajos neve sokak számára ismerősen csenghet, akik az átlagosnál egy kicsit is többet olvastak a török háborúk koráról, és az oszmánok kiűzéséről. Az őrgróf jelentős és igen fontos szerepet játszott a visszafoglaló háborúban (1683-1699). 1683-ban az utolsó nagy török hódító hadjáratban részt vett Bécs sikeres védelmében, ahol vitéz helytállásért az Aranygyapjas renddel tüntették ki. Ott volt 1684-ben Buda első sikertelen ostrománál, majd két ével később, 1686-ban már vezető szerepet játszott Buda visszafoglalásában. A következő években seregei visszafoglalták Fehérvárat, Várpalotát, Pécset és Nándorfehérvárat. Jó udvari kapcsolatainak, hadvezéri képességeinek és személyes bátorságának köszönhetően I. Lipót császár és magyar király 1689-ben magyarországi főparancsnokává nevezte ki. A túlerőben lévő oszmán hadseregek ellen vezetett hadjárataiban győzelmet-győzelemre halmozott, amiért kortársak pedig a „Türkenlouis” nevet adták neki. A fényes katonai karrier csillogása mellett az őrgróf életét számos tragikus (néha talán tragikomikus) esemény, kudarc is jelentősen befolyásolta, meghatározta. A most induló három részes minisorozatban kívánok ezek közül egyet-egyet röviden bemutatni.
Az ifjú Lajos Vilmos életében az első neuralgikus pontnak szülei házassága számított, a történetet végig olvasva az is csoda számba megy, hogy végül maga az őrgróf egyáltalán megfogant. A szerelem a 17. század dinasztikus házasságaiban luxusnak számított, ismeretlen fogalom volt. A hercegnők és hercegek zokszó nélkül elfogadták sorsukat, hiszen gyermekkoruktól fogva készítették fel őket szerepükre: nem többek, mint egy-egy sakkfigura a nagypolitika színpadán, egyéni vágyaikat és érdekeiket házasodás terén pedig alá kellett rendelniük a mindenkori államérdeknek. A későbbi „Türkenlouis” atyjának, Ferdinánd Miksának is meg kellett hajolnia saját apja, Vilmos őrgróf akarat előtt és el kellett fogadnia, hogy a Párizs felé orientálódó baden-badeni udvar választása savoya-carignanoi hercegnőre, Lujza Krisztinára esett.
A végeláthatatlannak tűnő tárgyalások, (elsősorban itt a pénzről és befolyásról alkudoztak), a jövendő frigyről majd egy évig tartottak. Végül, 1653 márciusában megszületett a megállapodás, avagy megköttetett az üzlet, amely értelmében a menyasszony hozományát 600 000 livre-ben határozták meg. Maga XIV. Lajos jegyajándékként további 100 000 livre-vel toldotta meg. Ellentételezésként, mint özvegyi birtok Vilmos őrgróf a Kippenheim melletti mahlbergi várat, valamint évi 30 000 livre kifizetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Ferdinánd Miksa távozna hamarabb az élők sorából. Magára a házasság megkötésére azonban újabb tizenegy hónap múlva kerülhetett sor a Hôtel de Soissons kápolnájában (1654. február 17-én). A nagy eseményről azonban csak egy valaki hiányzott, a vőlegény, mivel az ifjú férj sem az utazás fáradalmait, sem költségeit nem tudta vállalni. Így tehát a korban a főúri vagy királyi esküvőkön egyáltalán nem ritka esetként a vőlegény csak képviseltette magát valaki által (per procura) a szertartáson. Ferdinánd Miksa helyett tehát sógora, Jenő Móric mondta ki a boldogító igent saját testvérének. Az őrgróf pedig csak egy igen részletes leírást kapott a saját esküvőjéről és az azt követő fényes ünnepségről. Természetesen az egyik érdekelt fél távolléte okán, a nászéjszaka még egy ideig váratott magára.
A házasságkötés után azonban az ifjú férj gondjai még inkább megszaporodtak. Egyrészt felesége nem sietett utána: Párizs fényeit nem akarta felcserélni a háborús pusztítás után éppen csak újjáépülő és kevés szórakozást ígérő Baden-Badennel. Másrészt Ferdinánd Miksa költségei csak növekedtek, ám a szerződésben megállapított hozományból egy garas sem érkezett meg hozzá. Végül az ifjú férj megunta a helyzetet és saját kezébe próbálta venni az ügy irányítását, így kis kísérettel, inkognitóban elutazott Párizsban.
Azt nehéz lenne állítani, hogy felesége és anyósa kitörő örömmel fogadta volna, mikor 1654. június 26-án hívatlanul beállított a Hôtel de Soissons-ba, ám útja mégsem volt teljesen eredménytelen, hisz végre elhálhatta Lujza Krisztinával a házasságot. A hír gyorsan eljutott Baden-Badenbe is, hiszen Vilmos őrgróf július 7-i levelében felszólította fiát, hogy térjen végre haza a menyével együtt, mivel immáron a nászt konzumálták. Az ifjú feleség azonban ezek után sem volt hajlandó követni férjét a Baden-Badeni Őrgrófságba. Az anyja által erősen befolyásolt Lujza Krisztina nem akarta otthagyni addigi életét. Ráadásul férje küllemével sem volt megelégedve, sőt úgy tűnik egyenesen taszította is. Az akkor már 29 éves férfit ugyanis korpulens test és jelentős toka jellemezte, ami miatt a francia udvar gúnyolódásának céltáblájává vált. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy Ferdinánd Miksa beleszeretett feleségébe. Azért, hogy imponáljon neki, még lehetőségein felül költekezett is, ezzel mintegy 100 000 tallérra növelve az államára nehezedő adóssághegyet. Drága ajándékokkal kedveskedett feleségének, ám mindhiába. Ferdinánd Miksa összes kísérlete ugyanis, hogy elkerülje a megszégyenülést és a botrányt elkerülje kudarcot vallott. Lujza Krisztinát még VII. Sándor pápa (1655-1667) intelme is hidegen hagyta, Párizsban maradt.
A sikeres nászéjszaka gyümölcseként azonban 1655. április 8-án délután két órakor a Hôtel de Soissons-ban a párnak egészséges fiúgyermeke született. A büszke apa ennek alkalmából érmét veretett, amelyre némi iróniával a Tandem, Végre szót vésette. Apósának pedig így írt a nagy eseményről: „Az ég megáldotta nászunkat…Meg vagyok arról győződve, hogy Ön ezt a hírt ugyanolyan örömmel fogadja, mint ahogyan mi ezt magunk kaptuk.”
Ferdinánd Miksa azon reménye, hogy a gyermek születésével végre helyreáll a családi béke, hiú ábránd maradt. Anyósa ugyanis továbbra is makacsol ragaszkodott ahhoz, hogy lánya Párizsban marad. Így hiába rendelte el az őrgróf, hogy felesége és fia számára előkészíttesse a lakóhelyül kijelölt mahlbergi várat, 1655 júliusában megbízottjai csak a néhány hetes csecsemővel vágtak neki a Baden-Badenba vezető útnak, amihez egyébként, a már említett hatalmas költekezés miatt, nem is a legmegfelelőbb kocsit tudták megszerezni.
A kilenc hónapos csecsemőt 1656. január 15-én keresztelték meg a baden-badeni kastély fejedelmi termében, ugyancsak sok megbízott jelenlétében. A gyermek keresztnevei közül a Lajost keresztapja, XIV. Lajos, míg a Vilmost nagyapja után kapta. A délután 4 órakor kezdődött szertartásom sem a francia király, sem az édesanya, sem pedig a nagymama nem volt személyesen jelen, csak megbízottjaik által képviseltették magukat.
1657 végén Ferdinánd Miksa egy utolsó kísérletet tett arra, hogy feleségét és anyósát meggyőzze és Lujza Krisztina elutazzon vele Baden-Badenba. Torinóba indult, ahová Tamás Ferenc herceg halála után az özvegy és a leánya költözött. Ők azonban mikor hírét vették az utazásnak, pánikba estek és Pineroloba menekültek, amely várost ekkor francia katonák tartottak megszállva. VII. Sándor pápa ezúttal is igyekezett meggyőzni az anyát és leányát a házastársi kötelességek fontosságáról, sikertelenül. Végre Ferdinánd Miksa is belátta, hogy házassága végérvényesen zátonyra futott, így egyedül tért haza kisfiához, Lajos Vilmoshoz. A párizsi udvarhoz való közeledés miatt tető alá hozott frigy végül tehát teljes kudarccal végződött. A remélt politikai célt nem sikerült elérni, sőt az őrgrófságot terhelő adósság megnövekedett és az őrgrófi család, valamint személyesen Ferdinánd Miksa számára is jelentős presztízsveszteséget okozott Lujza Krisztina és anyja viselkedése. Lajos Vilmos 1655 júliusa után soha többé nem találkozott szülőanyjával. Az anyai szeretetet és gondoskodást nagyapja fiatal feleségétől és nagynénjeitől kapta meg.
Bagi Zoltán Péter
