Sopron város - 1700
Mindenek előtt egy vallomással tartozom. Az alább közölt történet nem saját kutatásom eredménye, sőt elég régóta ismert és közkézen forgó história. Foglalkozott vele Payr György, Payr Sándor és Winkler Elemér és Szabó Jenő is. Az ügy Házi Jenőt, Sopron város legismertebb főlevéltárosát is foglalkoztatta, amiről becsatolt cédulái, átiratai tanúskodnak. Legutóbb pedig D. Szakács Anita foglalkozott e különös esettel röviden, amely írása 2010-ben jelent meg a Komárom-Esztergom megyei levéltár évkönyvében. Ez utóbbit használtam fel rövid blogom elkészítéséhez.
Joggal vetődhet fel a kérdés, miért veszem elő ezt témát újra? Jelen pillanatban erre egyetlen okom van. Első blogjaink egyike volt az Angyalbőrben minden kicsit más című, amelyben 1601. évi Fuggerzeitungban megjelent hírt dolgoztam fel. Eszerint ekkor egy Daniel Burghammer nevű gyalogos Cremona és Mantova között félúton található Piadenában egészséges gyermeknek adott életet. Az egyébként házas hadfiról kiderült, hogy valójában nő és Németalföldön esett teherbe egy spanyol kollégájától. Danielről kiderült a vizsgálat során, hogy hermafroditának született, de szülei inkább fiúgyermeket szerettek volna, ezért így is nevelték. Ifjúként még egy kovácsmester mellé is segédül adták, majd innen csapott fel gyalognak.
A feltehetően 1620 körül született soproni Rozina éppen ellentétes utat járt be. Atyja, Ulrik 1615-ben nyerte el a polgárjogot és azon armálissal rendelkező polgárok táborát gyarapította, akik alsóbb vármegyei hivatalokat is viseltek. Első, Paur Annával kötött házasságából született Rozina, második gyermekként. Szinte biztosan hermafrodita volt ő is, mint a fent említett Daniel, ám rajta a női nemi jelleg volt ekkor hangsúlyosabb. A „kisleányt” szülei 1626-ban Bécsbe vitték, mivel vizelésnél fájdalmakra panaszkodott, ahol egy kisebb operációt hajtottak végre rajta. Rozina azonban nem szép fiatal hölggyé, hanem férfivá cseperedett. Azt nem tudjuk pontosan, hogy szülei tudtak-e arról, valójában mit rejt a szoknya, ám a külvilág számára az ifjú nőként viselkedett és öltözködött. Az Új utcában található házuk személyzete azonban hamar megtapasztalhatta, hogy az ifjú hölgy valójában férfi. Rozina először a család szakácsnőjével, egy bizonyos Margarethával bonyolódott szerelmi viszonyba, majd ezt követően a 18 éves cselédlányukkal, Neuhauser Anna Máriával. Utóbbit ugyanabban a szobában helyezték el, mint Rozinát. Mondhatni a tyúkot a róka mellé ültették. Egy napon ugyanis a gazda leánya kijelentette, hogy nem szereti, ha két ágy zsúfolódik be a hálókamrába. Ezért Anna Máriának az egyiket szét kellett bontania, és ettől a pillanattól egy ágyban kellett aludnia, helyesebben feküdnie Rozinával. A cselédlány későbbi vallomása szerint két-három nap múlva az úrnő mindenféle tréfát és fajtalan dolgot kezdett vele tenni. A viszonyuk ellen a cselédlány állandóan tiltakozott, ám ez nem érdekelte Rozinát. Ajándékokkal és fenyegetésekkel is igyekezett „megvásárolni” hallgatását, hogy titkos viszonyuk ki ne pattanjon. Anna Mária félelmére, miszerint előbb-utóbb állapotos lesz, Rozina azzal felelt, hogy a szakácsnő sem esett teherbe légyottjaik során. Állítása szerint a bécsi orvosi beavatkozás nemzőképtelenné tette.
Rozina és a cselédlány viszonya még azután is fennmaradt, hogy előbbit Nikodémusz Praszky Sopronban tartózkodó krakkói borkereskedő 1642. november 11-én eljegyezte, majd 1643 farsangján el is vette. Az ifjú ara azonban már a szent kötelék megkötése előtt szerződést íratott alá jövendőbeliével, amely értelmében semmire nem kötelezheti feleségként, amihez nincs kedve. Természetesen Rozina erre hivatkozva elutasította a mit sem sejtő férje közeledését és nem hálták el a nászt. A cselédlány és az immár férjes asszony viszonya azonban tovább tartott. Rozina még azt is meggátolta, hogy Anna Mária férjhez menjen Glöckl szabó fiához. A cselédlány vallomása szerint a férj is kezdett gyanakodni arra, hogy feleségével nincs minden „rendben”. A cselédlány vallomása szerint ő meg is mondta Praszkynak, hogy arájának nincs meg a női betegsége. Egyszer még Praszky élete is veszélybe került, amikor az ágyban fekvő Rozináról és Anna Máriáról le akarta húzni a takarót. Felesége azonban férje felé sújtott, aminek a nyoma az ágy szélén is megmaradt. A kenyértörésre azonban nem evégett került sor a házastársak között, hanem azért, mert Rozina nem ajándékozta Praszkynak az Auer dűlőbéli szőlőjét.
Az igazi botrány csak ekkor kerekedett. A magisztrátus ugyanis megpróbálta békéltetni a feleket, mivel viszályuknak az egész városban híre ment. Az egyik ilyen tárgyalás alkalmával, 1644 áprilisában Rozina bevallotta, hogy valójában férfi.
A „probléma” ekkor szintet lépett és kikerült a város falai közül. Rozina ugyanis Lónyi Mihály vasvári préposttól kért védelmet, aki tovább irányította Draskovich György győri püspökhöz az ügyet. A püspök pedig csakhamar figyelmeztette az evangélikus magisztrátust, hogy ez a probléma az egyházmegye szentszékének hatáskörébe tartozik. Ezért intette a városvezetést, hogy Rozinát se vagyonában, se személyében ne háborgassa. A vizsgálatra végül 1644. december 19-én került sor, amely egyértelműen megállapította, hogy Rozina férfi, ezért a János nevet kapja. Három nappal később a férj kérésére a magisztrátus azonban – figyelmen kívül hagyva a győri püspök korábbi figyelmeztetését – börtönbe vetette Rozinát, azaz Jánost. Az ügy pedig még egy szintet lépett: A győri püspök mellé felsorakozott Nádasdi (III.) Ferenc, követelve a rabosított szabadon engedését. Sopron magisztrátusa pedig a nádort, Esterházy Miklóst hívta segítségül.
A helyzetet az oldotta meg, hogy egyrészt meghalt Esterházy, másrészt Jánosnak sikerült 1645 áprilisának végén kereket oldania. Egy ideig Sárváron, a Nádasdi birtokon, majd Győrben a Püspökvárban bujdosott.
János számára a rokonság hamarosan kieszközölte a királyi kegyelmet, sőt az egyházi törvényszék 1646-ban el is választotta a férfit a férjétől. Visszatért Sopronba, átvette vagyona kezelését és férfiként megszerezte a polgárjogot is. János még néhány alkalommal találkozott Anna Máriával, ám végül egy Éva nevű asszonyt vett feleségül.
Bagi Zoltán Péter
