Székesfehérvár ostroma 1601-ben

Székesfehérvárt, a középkori magyar királyok koronázóvárosát 1543. szeptember 4-én I. Szülejmán szultán hadai elfoglalták, és ekkor vált a budai vilajet négy óriásvárának egyikévé, ahol a második legnagyobb őrség állomásozott. Az erősség stratégiai jelentőségét az adta, hogy egyszerre védelmezte Budát és az oda vezető észak-déli dunai vízi és szárazföldi utat, valamint veszélyeztette a szembenálló győri végvidék várait. Ahogyan Mátyás főherceg Rudolf császárnak 1601. október 25-én írt levelében kifejtette, a Porta is tisztában van azzal, hogy Székesfehérvár nélkül a magyarországi hódoltság fővárát nem tarthatja meg.

Természetesen a végház stratégiai szerepével már a tizenöt éves háború kezdetén is tisztában voltak, mind Bécsben, mind pedig Prágában. A vár elleni első reflexszerű támadásra 1593 őszén (1593. október 31-november 1.) került sor, amikor a Ferdinánd von Hardegg győri végvidéki főkapitány vezette végvári és vármegyei katonaság a nagy ködöt kihasználva próbálta elfoglalni két külvárost, sikertelenül.

A következő akcióra 1598 tavaszán került sor. Ekkor Adolf von Schwarzenberg hozzávetőlegesen 10 000 lovassal és gyalogossal akart Székesfehérvárra támadni. Katonáival május 12-én korán reggel ért oda, ám az őrség észrevette őket. Heves összecsapás vette kezdetét, amelyben a császári-királyi csapatok az oszmán katonaságot a hídig visszaüldözték, és majdnem betörtek a külvárosba is. A menekültek annyira összetorlódtak, hogy sokan közülük a hídról a vizesárokba estek és ott pusztultak. Schwarzenberg azonban ennek ellenére sem vállalkozhatott az ostromra, így a másnapi újabb felderítőszemle után elvonult hadaival.

Schwarzenberg egy évvel később újra megkísérelte a vár elfoglalását, ezúttal azonban petárdát is vitetett magával. 1599. május 9-én hozzávetőlegesen 12 000 főnyi seregével Komáromból Székesfehérvár alá vonult, ahová másnap hajnali 2 órakor érkezett meg. Csakhamar a két külváros mindkét kapuján található rácsot csöndben kinyitották, és petárdát erősítettek rájuk. Jó munkát végeztek, hiszen mindkét kapu felrobbant, majd a keresztény katonák benyomultak. Álmukban lepték meg az őrséget és közülük mintegy 100-at levágtak, a többi pedig a várba menekült. Akiknek ez nem sikerült, azok pedig fogságba estek. Noha a vár kapujának berobbantásához is hoztak a keresztény katonák egy petárdát, itt már nem jártak sikerrel, mivel a védők a kapuboltozatot sietve feltöltötték. A császári-királyi had azonban nem rendelkezett elegendő gyalogsággal, ezért nem gondolhatott Schwarzenberg módszeres ostromra. Ezért katonáinak szabad rablást engedélyezett a két külvárosban, majd fel is gyújtatta azokat, és délután 2 órakor el is vonultak a vár alól.

A város újabb ostromára több mint két esztendőt kellett várni. 1601-ben az elhúzódó sikertelen béketárgyalások és a keresztény sereg lassú gyülekezése miatt a hadjárat csak szeptember 2-án indulhatott meg. Ekkor a csallóközi táborából a Philippe-Emmanuel de Lorraine, Mercoeur hercege megindította katonaságát és azt tervezte, hogy másnap Komáromnál átkel a Dunántúlra. Ám a Duna magas vízállása, valamint az élelmiszerek szállítására kirendelt szekerek hiánya miatt két napig várakozni kényszerült. Eközben azonban, azért hogy Budáról ne juttathassanak be sem muníciót, sem élelmiszert Székesfehérvárra Hermann Christoph von Russwormnak megparancsolta, hogy Thurn, Hoditzky és Kollonich 2500 lovasával Esztergomba menjen. Ott a várhegy és a Szent Tamás-hegy között épült sáncban állomásozó Althan és Pernhausen ezredeket vegye magához. Esztergomból a főtábormesternek éjjeli menetekkel úgy kellett vonulnia, mintha Budát akarná a keresztény had megostromolni. Ezt követően Székesfehérvár felé kellett küldenie katonáit és a vár falai alatt egyesülnie Mercoeur seregével. A tüzérségi lovak hiányában összesen 10 löveget tudtak magukkal vinni. A herceg pedig megparancsolta katonáinak, hogy öt napra lássák el magukat élelemmel. Ezek szállítására a komáromi uradalomból állítottak ki ötven szekeret. Mercoeur a vele maradt csapatokkal szeptember 5-én átkelt a Dunán és a következő napon elindult Komáromból Székesfehérvár felé. Ahogyan Wathay verses művében megörökítette: „Indulván azért, dobokat üttette.” A majki kolostorhoz szeptember 7-én ért a had. A következő napon pedig Kereknél veretett tábort a herceg. A keresztény sereg a vár alá szeptember 9-én délben érkezett meg, és két helyen (a Palota és a Buda felőli oldalon) táborozott le.

Ugyanezen a napon, szeptember 9-én Hofkirchen 6 zászló gyalogossal és két Notschlangéval Csókakő alá vonult. Utóbbiak leadtak három vagy négy lövést, ami után a húsz fős őrség megadta magát. Közülük tizenhatot élve a táborba vittek, míg négyüknek sikerült elmenekülnie.

Hasonló események zajlottak le egy nappal később Csákváron is. Innen a fogságba esett agát, a vajdát, a dizdárt (Burggraf) és még tíz előkelőt a keresztény sereg táborába hoztak, hogy kegyelmet kérjenek. A keleti szokás szerint ők megcsókolták Mercoeur kabátjának szélét. A herceg kegyet gyakorolt a magukat megadókkal szemben, hiszen Simontornyára kísértette az őrség tagjait feleségeikkel és gyerekeikkel együtt, összesen 150 embert.

Russworm mintegy 8000 főnyi lovassággal és gyalogsággal az utasításnak megfelelően Zsámbék és Vál között vonultak el. Csapatai Székesfehérvár alá Mercouer seregei után egy nappal, szeptember 10-én érkeztek meg a budai úton és a Budai kapuval szemben táboroztak le.

Mivel a várost a külvárosok meghódítása nélkül nem lehetett megostromolni, ezért a következő éjjelen a herceg a főtábormestert és az ezredeseket a végház felderítésére küldte. Meg kellett ugyanis állapítaniuk, hogyan és mi módon építhetnék meg ezek ellen a futóárkokat, úgy hogy saját veszteségeik minél alacsonyabbak legyenek. Miután ezt megtanácskozták, Mercoeur minden ezred számára kiosztotta a helyét.

A következő két napban a külvárosok előtt négy különböző helyen kezdődtek meg a munkálatok. A katonák futóárkokat építettek a vizesárokig, szemben a palotai, a győri és a budai kapukkal. Még aznap megtörtént a végház teljes körülzárása. A nem túl mélynek ítélt árkok feltöltésére szánt 60 000 rőzseköteget pedig egész nap készítették a katonák. Maga Mercoeur is éjjel-nappal felügyelte a munkálatokat, állandóan parancsokat és utasításokat adva. Mivel azonban a herceg úgy tapasztalta, hogy csapatainak nagy vesztesége nélkül nem tudná megtámadni és elfoglalni a külvárosokat, ezért egy meglepő és veszélyes tervet ötlött ki. Eszerint a feladatra önként vállalkozó Russwormnak Althannal és katonáival át kellett kelnie a Sziget külvárossal szembeni mocsáron és rajtaütnie az ottani őrségen. Ennek elfoglalását követően dobbal és trombitával jelet kellett adatnia, hogy a Besli és az Ingovány városrészeket a kijelölt csapatok megrohanhassák. A főtábormester hozzá is látott az egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás előkészítéséhez. A Székesfehérvárról kiszökött keresztényektől, illetve az elfogott ellenséges katonáktól két nagyon fontos információhoz jutott. Egyrészt a vallomásokból kiderült, hogy a Szigetet alig, vagy csak kis létszámú őrséggel védelmezik. Másrészt a kiszököttek és foglyok azt is közölték, hogy a mocsár járhatatlan. Ez utóbbi hírnek Russworm azonban nem adott hitelt. Két megbízható emberét tehát kiküldte felderítésére, akik azt jelentették, hogy a mocsáron át lehet kelni a nevezett külvárosig. A hír hallatán a főtábormester tovább folytatta a rajtaütés előkészítését. Az Althan ezredből kiválogatott 1000 katona mindegyikének megparancsolta egyrészt, hogy csak könnyű (tehát páncél és sisak nélküli) ruházatot viseljen a támadás ideje alatt. Másrészt a mocsáron való átkelés megkönnyítése érdekében mindegyikőjüknek egy-egy nádcsomót is magával kellett vinnie. A támadás szeptember 13-án este, sötétedés után indult meg. Russwormnak hamar rá kellett döbbennie, hogy a mocsár sokkal mélyebb és nehezebben járható, mint ahogy azt neki jelentették. Katonái egész éjjel derékig merülve a vízben az egyik nádgyökértől a másikig lépdeltek. Aki elvétette a lépést az fülig elmerült, hat vagy hét zsoldos így vesztette életét. Még napfelkelte előtt (állítólag 2 és 3 óra között) elérték azonban a kijelölt külvárost, és bár ekkor száznál alig több katona állt a főtábormester rendelkezésére, mégis azonnal támadást vezényelt. A Szigetben álló őrség, mikor észrevette a támadókat, azonnal riadoztatott, ám ellenállásukat hamar legyűrték. A roham sikerét követően az előre megbeszéltek szerint megszólaltak a dobok és trombiták. Erre a jelre mind a négy futóárokból előre törtek a gyalogezredek katonái. Az elsők között rohamoztak Hofkirchen gyalogosai, akik ezen az éjjelen őrszolgálatot láttak el. A támadók részben a palánk megnyitásával, részben létrákon hamar benyomultak a külvárosokba. Negyed órával később le is gyűrték az ellenállást, a megmaradt védők pedig több helyen felgyújtották a rájuk bízott városrészeket (sok ház ekkor pusztult el) és visszavonultak a belső városba. A hadszereket azonban hátrahagyták, így a keresztények zsákmánya lett tíz kerekes ágyú és sok szakállas puska. A szemtanú A keresztény katonák közül tizenöten vagy húszan haltak meg a támadás egésze során (tehát a mocsáron átkelés és a roham alatt), ám a sebesültek száma igen jelentős volt. Közöttük találjuk Jean de Vabacourtot, akit akkor ért a jobb combján lövés, mikor a Győr elleni 1598. évi támadáshoz hasonlóan, az egyik kapura egy petárdát akart felerősíteni. Rabuß szerint sebesülése nem volt veszélyes, ám valószínűsítette, hogy egész életében sántítani fog.

Russworm vakmerő támadásának sikere lehetővé tette, hogy a város kőfalait immáron közvetlenül törhessék a keresztény lövegek. Mercoeur első intézkedésével szeptember 14-én a két keresztény táborrészt egybe vonatta. Ugyanezen, illetve a következő napon a külvárosokban elkezdődött a futóárkok kiépítése. Szeptember 15-én délután már négy ágyút be is vontattak az ágyúállásba a győri kapuval szemben. Egy másik sánc elkészültét pedig a hadititkár még ugyanezen nap estéjére jósolta. Innen az Ingovánnyal szembeni palotai kapu védműveit akarták törni. A herceg a továbbiakra azt tervezte még, hogy három csatornán keresztül lecsapoltatja a vizesárok vizét, és tizenkét löveggel (valószínűleg ebbe a zsákmányolt ágyúk is beleértendőek) löveti a falakat. A hadititkár két nappal később ez utóbbi elképzeléssel kapcsolatban azt írta, hogy tizennyolc vagy húsz ágyúra lenne szükség egy harmadik ütegállás felállításához. A tüzérség vontatásához szükséges lovak hiányában azonban a keresztény sereg lövegparkjának növelésére nem volt lehetőség. Meg kell azonban említenem, hogy a hadjáratban részt vett tíz ágyúnak az állásba vontatása is komoly kihívást jelentett. Amikor ugyanis a mocsáron átvezető hídon az egyik kartányt vitték át, súlyától a hídszerkezet megroppant és a löveg belemerült a vízbe. Ez nem csak az adott ágyú elvesztését jelentette, hanem emiatt a többi vontatása is leállt. A löveget végül a következő napon sikerült kiemelni és a számára kijelölt helyre elvinni.

Szeptember 17-én már hat kartánnyal rombolták a palotai kaput védő falakat, míg a másik sáncból négy ágyúval törték a győri kaput védő két rondellát. A hadititkár arról is beszámolt, hogy a védműveket elég gyengének ítélték. A hozzáértők a palotai kapuról már ekkor úgy vélték, hogy négy vagy öt óra múlva a földdel tehetik egyenlővé. A várost övező vizesárkot pedig elég sekélynek találták, így mindenki nagyon bizakodó volt a várható rohammal kapcsolatban.

Míg a keresztény had a döntő rohamot készítette elő a város ellen, addig a budai beglerbég megpróbált segítséget bejuttatni az őrséghez. A janicsárokból és a múlt évben átállt franciákból álló kontingens szeptember 17-én a mocsárból felszálló hajnali köd leple alatt akart bejutni Székesfehérvárra. Ám az a hír érkezett hozzájuk még az előző napon, hogy Mercoeur 1000 muskétást rendelt ki annak az útnak a védelmére, amelyen az erősítés meg akarta közelíteni a várost, ezért dolgavégezetlenül visszaindultak Budára. Szerencsétlenségükre azonban egy portyázásra kirendelt 60 fős huszárcsapat mintegy tizenöt kilométerre Székesfehérvártól rajtuk ütött. A lesvetés sikerrel járt, hiszen négy fő kivételével a felmentő csapat minden tagját vagy levágták, vagy fogságba ejtették. A huszárcsapatot egyébként sem kerülte el a szerencse, hiszen korábban egy előkelő csauszt fogtak el, aki nagyon fontos leveleket vitt.

Azonban nem csak ők értek el sikereket a magyar egységek közül. Szeptember 17-én hírt hozott Kollonich 100 lovasa, valamint a palotai és veszprémi huszárok, hogy Nádasdy és Batthyány hajdúi korábban elfoglalták Hídvég és Ozora várait, és azokban összesen ötven törököt mészároltak le.

A város védműveinek lövetése eközben tovább folytatódott. Ha nem is olyan gyorsan, mint ahogyan a hozzáértők vélték, de a falak „a golyóbisokkal immár harmadnap alatt rontatván, leromlottanak volna.” Ezért Mercoeur szeptember 20-án reggel kilenc órát jelölte ki a döntő roham időpontjának. Két rohamoszlopot állíttatott fel. Az egyiket Starhemberg és Althan, míg a másikat Hofkirchen és az anhalt-zerbsti herceg vezették. Utóbbi ezredében harcolt egy zászló élén Henri Duval de Dampierre is.

A palotai kaput védő rondella ellen támadó Starhemberg öt zászlója gyors sikert ért el és elsáncolta magát a védműben. A másik támadócsoport azonban elakadt. Az Althan, a bajor kerületi, a Preiner és Pernhausen gyalogságból összeállított egységgel szemben ugyanis a védők keményen védekeztek:

„nemcsak álgyúkkal s nyilakkal, hanem még cseréptáblákkal s puskaporral megtöltetett fazekakkal s osztán kövekkel s forró vízzel forgódnának.”

Az Althan vezette rohamoszlopot ilyen módon kétszer verték vissza, mire

„a mieink valóságos erővel az kőkerítés tetejin általhágván”

sikerrel jártak. Mindeközben a győri kapunál támadó Hofkirchen és az anhalt-zerbsti herceg vezette gyalogság is betört a város területére. A támadók dühének sokan áldozatul estek, a keresztény katonák egyszerűen lemészárolták őket. Az őrség és a városban maradt öregek, nők és gyerekek egy része azonban fogságba esett. Őket még szeptember folyamán mintegy 200 szekéren Győrbe szállították. Közöttük volt a bég és még hatvanan, akik egy megerődített házba menekültek és ott adták meg magukat. A védők közül néhánynak pedig sikerült elmenekülni. A majd hat évtized után újra a keresztények kezére került egykori magyar koronázóváros siralmasan festett. A Nagyboldogasszony-bazilika Pipo-tornyát, ahol a lőport tárolták, az őrség felrobbantotta és a város több pontját is felgyújtották. Ehhez az akcióhoz nagy mennyiségű puskapor állt a védők rendelkezésére, hiszen Hasszán bég azt vallotta, hogy a város különböző pontjain összesen 2000 mázsát tároltak. A tűzvész elpusztította a legtöbb házat, templomot és a fürdőket is. A katonák nem jutottak zsákmányhoz, hiszen a lángok martaléka lett minden felhalmozott vagyon. A falakat pedig a keresztény tüzérség tette a földdel egyenlővé. Elmondhatjuk tehát, hogy szeptember 20-án délutánra Székesfehérvár egy romhalmaz benyomását keltette. A törmelék eltakarításához és a falak helyreállításához pedig csak szeptember 30-án kezdtek hozzá.

Bagi Zoltán Péter